Szolgálat 1. (1969)

Tanulmányok - Jean-Marie le Blond: Istenélmény és hit

Ő maga ez a terv, lévén az Isten Igéje; ö az Isten üdvözítő szándékának megvalósulása az időben. Nemcsak „kimondott" Szó, — az emberi szavak módjára szélbe vetett terméketlen szó —, hanem olyan Ige, amely lassan- kint, amily mértékben az emberek befogadják, testet ölt. Innen megértjük Krisztus ismert szavainak mély jelentését (az Ap. Csel.-ben): „Saul, Saul, miért üldözöl engem?“ (üldözve testvéreimet és zaklatva azt, ami enyém). „Amit egynek a legkisebbek közül tettetek, nekem tettétek" (nem csupán irántam való szereteteknek külső garanciájaként, hanem ennek a szeretetnek igazi kifejezéseként, hiszen testvéreimmel egy vagyok). Itt elérkeztünk ahhoz a szinthez, ahol a szeretet és a hit szorosan összefonódik.

Hogy Krisztus így azonosulhasson az embertestvérekkel, ehhez természetesen történelmileg, valóságosan el kellett jönnie. Nem tekinthetjük csupán kényelmes jelképnek, olyan szimbólumnak, amely csak az emberekre utal. Krisztus történelmi esemény és konkrét emberi valóság. Az evangéliumban is találkozunk vele; és sokszor bizony akkor cselekszünk „igazán", ha legyőzzük lanyhaságunkat, fásultságunkat, és kézbe vesszük az evangéliumot, hogy elmélkedjünk róla. Az Evangélium személyes olvasását csak néhány évtizede kezdtük el újra, Isten Igéjét a jámbor könyvek elé helyezve, beleértve még „Krisztus követéséit is. Ha Krisztust fel akarjuk fedezni a jelenben, az evangélium-olvasásnak tevékenynek és dinamikusnak kell lennie.

A leglényegesebb az, hogy megőrizzük illetve felelevenítsük az „esemény" valósága iránti érzékünket: Jézus Krisztus valóban belépett a mi történelmünkbe. Vegyük példának a Jézus születéséről való elmélkedést: egy fiatal lány Betlehem útjain bolyongott, szállást keresve, és az egyik éjjel — a miénkhez hasonló éjszaka volt — világra hozta gyermekét. Bár Jézus születésének dátumát egész pontosan nem tudjuk meghatározni, ez a tény jelzi időszámításunk kezdetét. Imádságunk és Krisztussal való „találkozásunk" szempontjából nem közömbös ez a történeti valóság: nem eszme vagy legenda ez, hanem tény; nem egy történet, hanem „történelem".

Magában az evangéliumban igen fontos Krisztus tanítása és erkölcsi üzenete: akik ezt ismerik, megtartják szavát és igyekeznek megtenni, amit parancsol; szeretetük valódiságát így bizonyítják, túl a szép szavakon és az érzelmeken. Észrevehettük a zsidók reakcióját a Hegyi Beszéd végén (ez a hegyi beszéd Jézus különböző helyen és időben elmondott beszédeinek szintézise): „Úgy szól, mint akinek tekintélye van". Látszólag felületes és naív észrevétel, — elfordítja a figyelmet a tanítás tartalmáról. De igazában a zsidók igen lényeges dolgot fejeznek ki. Hiszen nemcsak az igényes erkölcsi üzenet meghallgatásáról van szó, hanem meg is kell tenni azt, amit követel, — egészen az ellenségszeretetig el kell menni., Nemcsak szavakról van szó, hanem a Szóról, olyan személyes történelmi Szóról, amellyel (akivel) „találkozunk".

30