Szolgálat 1. (1969)

Tanulmányok - Morel Gyula: Változások a mentalitások világában. Papi lelkiség és világi lelkiség

Ebben a kétségtelenül nem könnyű és rengeteg kérdést magábanfoglaló helyzetben a papság számára szociológiailag két megoldás lehetséges: vagy tudatosan elvállalja a „mesterségnélküli ember“ (Un hőmmé sans métier) (8) állapotát, amellyel a mai társadalomban a legtöbb kapcsolatát és lehetőségét elveszti, vagy pedig mentalitásában és lelkiségében, életformájában és tevékenységében közeledik a világi hívők stílusához. (Ennek a nagyon összetett kérdésnek részletezésére itt nincs mód, a megoldások nyilván csak hosszú, lelkiismeretes meggondolások és kísérletezések eredményeként jöhetnek létre. A megoldás lehetőségét bizonyítják az ősegyház óta a történelemben megvalósított legkülönfélébb formák, valamint a legújabb egyháztörténelemben kialakuló tendenciák. Magától értetődő, hogy ezek a szempontok nem vonatkoznak a papságra, mint természetfeletti hivatásra.)

Világi hívók lelkiségének kialakulása

Ha a másik oldalról, a világi hívők oldaláról közeledünk témánkhoz, bevezetőben meg kell állapítanunk, hogy a kiindulópont lényegesen különbözik. Itt nem arról van szó, hogy egy már kialakult lelkiségnek kell a történelmi változások kényszere alatt (helyesebben: a történelmi változásokból származó felelősségek kényszere alatt) átformálódnia. Bármely idevágó lexikonban ill. a szakirodalomban megtalálható a megállapítás, hogy világi hívők lelkisége kialakulásának még csak az első jeleit vehetjük észre. Ez az állítás természetesen magábanfoglalja azt is, hogy a katolikus hívők lelkisége messzemenően a papi ill. a monachális lelkiség elemeiből tevődik össze még napjainkban is. A dolgok ilyen állapota eddig sem lehetett a legideálisabb. Még kevésbé lehetünk vele megelégedve ma, amikor a világi hívők rétegének az egyházban elfoglalt helye is megváltozott.

Ennek a változásnak nyomait végigkísérhetjük a legkülönbözőbb területeken, gyakorlatilag a leglényegesebb elemeket egy bizonyos tudatváltozásban, a 2. Vatikáni Zsinat és a modern teológiai felfogás alakulásában találhatjuk.

A katolikus hívő mentalitása nem maradhatott változatlan, miközben társadalmával együtt mind tudatosabbá vált számára „nagykorúsága“, demokratikus felelőssége és jogai, melyekről mind többet hall egyházi téren is (9). A gyakorlatban is mindinkább betölt az egyházban demokratikus értelemben felelős funkciókat, mint az embrionális formában a 2. Vatikáni Zsinaton, már szinte teljes mértékben a bécsi egyházmegyei szinóduson kifejezésre jutott. — Ezt a folyamatot egyébként, ha nem is mindig szerencsés módon, roppantul felgyorsítja az egyházi tekintély krízise, amely éppen az utolsó hónapokban már a legélesebb formákban jelentkezett.

A 2. Vatikáni Zsinat dokumentumaiban megvalósuló felfogás a laikusok szerepéről az egyházban, szintén erőteljesen csökkenti 3 távolságot a papság és a világi hívők státusza, s ennek következtében mentalitása között is. Elég elővenni egy jó tárgyak szerinti regisztert a zsinatról, és végigszaladni

20