Szolgálat 1. (1969)
Tanulmányok - Morel Gyula: Változások a mentalitások világában. Papi lelkiség és világi lelkiség
jellege és a felette valamint alatta álló rétegektől való távolsága az ipari társadalom kifejlődésével nagymértékben csökkent. Schelsky és Bolté tanulmányai világosan mutatják, hogy a régi társadalmi struktúra formája (nagyon széles bázisra épülő, a középrétegtől kezdve gyorsan keskenyedő piramis) korunkban legfelső és legalsó végleteit teljesen elvesztette, legterjedelmesebb középső része pedig mindkét irányban sima átmeneteket mutat (4). A többi középosztályhoz tartozó rétegnél még sokkal radikálisabban veszti el a papság zárt, kasztra emlékeztető jellegét. Funkcióinak egy részét, melyeket azelőtt a latin nyelv és a vallási misztériumok valamint teológiai absztrakciók zárt világában egyedüli kompetenciával töltött be, a 2. Vatikáni Zsinat reformjai következtében laikusokkal együtt végzi, illetve laikusoknak adta át (5). Figyelemreméltó az a változás is, mely a papi és nem-papi foglalkozások egy személyben való egyeztetésének területén lejátszódott. Régebben (az első időktől eltekintve) csak egy megoldás létezett: a pap kultikus, igehirdető és elöljáró funkciója mellett anyagi ügyekben vezető funkciókat (jószágkormányzók, P. Ukonomusok), nagyritkán politikai, sokkal gyakrabban tanári-tanítói vagy tudományos állásokat töltött be (6). A második lépést ezen a vonalon a munkáspapok jelentették, akiknek esetében a felszentelt pap apostoli okokból vállal középosztály alatti rétegekre jellemző testi munkát. Ma a papság kérdésével foglalkozó kongresszusokon és írásokban mind gyakrabban merül fel egy újabb áttörés gondolata: a „mellékfoglalkozású papok“ fogalma. Itt arról volna szó, hogy most a másik oldalról történne ugyanaz, ami eddig csak a már felszentelt pap számára volt lehetséges: a papi és nem-papi munka egyesítése. Hasonló irányba mutatnak azok a változások, amelyek a pap társadalmi szerepére vonatkoznak. A ma élő egyik legnevesebb szociológus, Talcott Parsons teóriájára támaszkodva (7) röviden így lehetne megfogalmazni a kérdést. Minden szociális szerepre jellemző, mennyire képes egyrészt „instrumentális“, hasznossági, teljesítménybeli, a közösséget szolgáló, másrészt „expressziv“, szeretetet, megbecsülést, elismerést kiérdemlő funkciót betölteni. A mérnök szerepe szinte kizárólag instrumentális, vagyis specifikus (csak egy szempontra vonatkozó), univerzális (személyválogatás nélkül mindenki számára való) és neutrális (érzelmi szempontoktól mentes). Az apa szerepe szinte kizárólag expressziv, vagyis diffuziv (minden szempontból apja gyerekeinek), partikuláris (csak gyermekeire vonatkozik) és affektiv (érzelmi szempontokkal erősen alátámasztott). — Mármost a pap régebben nagyfokú betöltődést tudott megélni társadalmi szerepében, mely túlnyomóan expressziv voit (a diffuzivitás és affektivitás értelmében „atyja“, „pásztora“, „közvetítője" volt híveinek), és így nagy mértékben képes volt az inkább instrumentális szerepekre jellemző „univerzális“ szeretet megvalósítására. Ma egyrészt ez a betöltődés messzemenően csökkent, s a társadalom, a mai teljesítményekre alapozó társadalom rendkívül sok „hasznossági“ funkciót átvett a paptól (karitativ és kultúrális funkciók, stb.). — 19
