Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Gáspár Csaba László: Gondolkodás - Hála
94 Gáspár Csaba László zetesen: önléte „mellett” a világ másléte számára szolgáló funkcionális létet. Az <ds- ten» kifejezéssel jelölt tényállást tehát eleve elhibáznánk, ha az isteneszmét pusztán absztrakt önállóságként gondolnánk el. Isten absztrakt — mert a világ máslététől elvonatkoztatott — önállósága éppoly fölösleges, mint amilyen aporetikus. Istennek a világ máslététől pusztán elvonatkoztatott önállósága ugyanis valamiként a világ másléte által meghatározott, azaz függő lét. Ez a függés persze elkerülhető azáltal, hogy az isteneszmét exkluzív önállóságként fogjuk fel. Ezzel az exkluzivitással viszont az a nehézség, hogy olyan önállóság, amely a kizárt máslét kizárásában éppenséggel attól magától is kizárt. Az exkluzív önállóságban rejlő apória — a másik kizárása révén ama másik által kizártnak lenni — csak úgy oldható meg, hogy az isteneszmét nem exkluzív, hanem inklufv önállóságként gondoljuk el. Isten inkluzív önállósága úgy foglalja magában a világi máslétet, hogy Isten független önléte és a világ másléte számára való funkcionális léte egyszerre egységes és önmagában differenciált összefüggés. Az isteni önlét függedenségét tehát egyszersmind a világ máslétét megalapozó funkciójaként kell kifejteni.22 23 így hát az isteneszmét megillető realitás — amely szigorúan megkülön- böztetendő az empirikus tárgyak realitásától — abból fakad, hogy fogalmi kifejtése folyamán olyan önállóságként ismerjük meg az isteneszmét, amely megfelel szándékolt gondolati tartalmának. Az isteneszmének abban van a realitása, hogy az isteneszmét kifejtő gondolkodás fogalmüag-nyelvileg ezt manifesztálja. Az isteneszme tehát annyiban valóságos, hogy az isteneszme elgondolásának sikerül az isteneszmével jelölt önállóságot konzisztens módon kifejteni. Az isteneszme nem egyszerűen az emberi értelem gondolkodásának konstrukciója. A racionális gondolkodás az isteneszme számára is saját realitást konsdtuál. Az isteneszme realitása az isteneszme fogalmilag-nyelvileg konzisztens kifejtésével azonos.2"5 22 „... ha az Abszolútum oly értelemben állna viszonyban valami mással, mint a relatívumok — például ahogy a szubsztanciák s általában a valóságok egymással viszonyban vannak — akkor korlátofiatnék azáltal, amivel viszonyban áll, s így — bármely általános értelemben is — de függőségbe jutna attól. Csak egy esetben nem következik ez be: ha az Abszolútum azt a dolgot, mellyel viszonyba lép, abszolúte meghatározza, azaz ha az nem csak lényegében, de létében is Jiigg tőle. Ezt az abszolút meghatározást a meghatározó részéről teremtésnek (creatio), a meghatározott oldaláról tekintve pedig teremtettségnek (creatura-jellegnek) nevezzük. Ez lehet csak ama viszont’, mely Abszolútum és relativum között fennáll: hogy az előbbi teremti az utóbbit, azaz minden ízében feltétlenül meghatározza. E viszonyt nem szabad oksági viszonynak mondani, hanem sui generis mozzanat minden valóság-kapcsolattal szemben, hiszen előfeltétele a valóságnak is. És mert az Abszolútum időtlen, s az idő a valóság változásain léphet csak fel ..., [ezért] a teremtés nem is időbeli folyamat. A teremtés nem az idő egy pillanatában történt, mert maga az idő is mint valós ághatározmány: teremtmény...” (PAULER, A., Bevezetés a filozófiába. Áron Kiadó, Bp. 2001,271. 23 WAGNER, Der Begriff der Keägion in der Re/igionsphilosophie, 197.
