Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Thorday Attila: A dicsőítés szolgálatában virrasztani
378 Thorday Attila Atya is jelen van az ő számára, mint mindig. Ezek a motívumok váltják ki belőle a dicsőítést. Ha valaki a Fiú küldetésének óriási kockázatára gondol, azt képzelné, hogy Isten azt a stratégiát alkalmazza, ami a legalkalmasabb, hogy általa győzelmesen elterjedjen Országának üzenete, és az elismerést vívjon ki az emberek körében. Ehhez pedig a legokosabb és leginkább rátermettek kiválasztása szükséges, akik a leggyorsabban győzelemre viszik az ügyet. Most azonban Jézus rádöbben, hogy Isten mindent másként alakít. Atyja és közte semmi nem változott, Isten misztériuma megmarad teljesen ingyenesnek. Gyermekek, néhány asszony, és egyszerű férfiak, akik egész életükre tanítványok maradnak, ők azok, akik megnyílnak az üzenet számára, s akik képessé válnak átadni, amit megértettek. Jézus erre csodálkozik rá: Isten szeretetteljes terve nem csorbult, és sértetlen az igaz Isten reá bízott kinyilatkoztatása. Jézus — az Atyával való közösségéből fakadóan (vö. Jn 1,18) — mindig is tudta, hogy miben áll Isten bölcsessége: e bölcsesség, amely a teremtésben megmutatkozott, s amely Isten színe előtt gyermekként játszadozott (vö. Péld 8,30). Ez az isteni bölcsesség most minden hamisítás és engedmény nélkül tárul fel a világ számára. Küldetésének e pillanatában Jézus felujjong, mert megtapasztalta Isten ingyenes szeretetét. Nagysága és hatalma ellenére Isten senkin nem vesz erőszakot; a tekintély eszközeiről lemondva fegyvertelenül szolgáltatja ki magát az embernek. Ha valaki visszautasítja, válasza nem a bosszú. Minden Istenről való emberi ismeretünket felülmúlja, amit Jézus egyszerű szavai és tettei sugároznak, s amit egy gyermek is megérdiet. A szeretet ingyenességének csúcspontján Jézus keresztje áll. Ott mutatkozik meg Isten Fia a maga teljes kiszolgáltatottságában. Nem ítél és nem kényszerít senkit. Nem keresi, miként győzhetne meg racionális érvekkel életútjának igazságáról. Elhallgat, mert visszavonhatatlan önátadásával kívánja megmutatni irántunk való szeretetét. Olyannyira nem ragaszkodik életéhez, hogy engedi, hogy az élet végső határain is kívül vessék. Senki nem mehetett ennél tovább. Ha Jézus Isten-dicsőítésének hátterében a keresztre tekintünk, megleljük annak kulcsát, hogy miként dicsőíthetnénk Istent. Mi lehetne emberi válaszunk arra a szeretet- re, amely megdöbbent ingyenességével, kiszolgáltatva magát a végsőkig? Nemde Isten végsőkig menő szeretete a benső rugója minden Isten-dicsőítésnek?
