Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Tarjányi Béla: Veritas biblica
348 Tarjányi Béla Az igehirdetés során nem érdekesek többé az egyes személyek (meggyógyultak) nevei, a legtöbb esetben nincs jelentősége az időpontnak, a helyszínnek. Más részletek elterelnék a lényegről a hallgató, az olvasó figyelmét (megégtek a kenyerek). Csak a lényeg marad: a bajbajutottak kérése, hitvallása, a gyógyulás, mint a hit jutalma, és az (öröm)hír terjedése. Jézus szavainak áthagyományozása esetében hasonló átalakulást figyelhetünk meg; a tanítás szövegét az apostolok és evangélisták nem okvetlenül szó szerint ismételgetik, hanem újrafogalmazva, saját szavaikkal mondják el, a mindenkori hallgatóság körülményeihez, szintjéhez igazítva. Ez nem azt jelenti, hogy a lényegi mondanivaló csorbát szenved. Hiszen nem tesznek mást, mint a magukévá tett igét már mint sajátjukat adják tovább. A fentiekhez hasonló egyszerűsítés, kiemelés, elhagyás megfigyelhető az ún. tárgyilagos történetírásban is. A fentieken túl előfordulnak azonban — főleg az evangéliumok megfogalmazása során — tudatos változtatások is. Az evangélisták ugyanis esetenként szükségesnek látták, hogy az egyes eseményeket térben és időben elhelyezzék (hiszen az ilyen adatok elvesztek a szájhagyomány során), magukat az elbeszéléseket pedig a hiányzó részletekkel kiegészítsék (az igehirdetés céljának megfelelően). Mivel ebben a korban az információk rögzítése és terjesztése egyébként is főleg emlékezetben és szóban történt, a kor mércéje is más volt. A szóbeli igehirdetés természetéből következett, hogy az igehirdetőknek és evangélistáknak — szemben a későbbi korok írásban rögzített szövegeivel — lényegesen nagyobb szabadságuk volt, fokozottabb lehetőségük a következőkre: (a) elhelyezés térben és időben; időrendi sorrend felállítása, (b) kiegészítés a hiányzó adatokkal; részletek módosítása, (c) Jézus szavainak és más szövegszerű emlékeknek az újrafogalmazása, (átcsoportosítása, kiegészítése. Mindezt fölösleges példákkal illusztrálnunk, hiszen mindannyian ismerjük az evangéliumokat, és tudjuk, hogy a kronológiai sorrend, a helyrajzi adatok többsége az evangélisták szerkesztő munkájának eredménye. És ismerjük azt a szabadságot is, amellyel az egyes evangélisták ugyanazokat az eseményeket eltérő módon írják le, és szövegek, beszédek esetén jól láthatók az eltérések, módosulások. Talán a legszemléletesebb példája ennek a kereszt felirata: mind a négy evangélium eltérő szöveggel közli ezt. Mert az evangélisták nem betű szerinti hűségre törekedtek, hanem a lényeg hűséges visszaadására, és — természetesen — saját igehirdetői céljaik elérésére. Mindezek után joggal vetődik fel a kérdés, hogy a történetírás mércéjével hitelesen történt-e a Jézussal kapcsolatos események rögzítése, Jézus tanításának írásba foglalása. Más szóval: veritas historica, történeti igazság-e mindez?
