Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Szuromi Szabolcs Anzelm O.Praem.: Fordulópont az egyetemes zsinatok történetében Nyugaton a XIII. században
334 Szuromi Szabolcs Anzelm 4. A három szesszióból álló zsinatot (1215. november 11.; 20.; 30.) 1215. november 11-én nyitotta meg a pápa,17 amit rögtön a két legégetőbb probléma, a szentföldi helyzet, illetve a dél-franciaországi albigensek tevékenységének ismertetése követett. Mindkét kérdésben gyakorlati lépések megtételében állapodtak meg a zsinati résztvevők. Egyfelől az utolsó szesszión, november 30-án a zsinati kánonok elfogadása után személyesen a pápa által meghirdetésre került a következő, immár V. keresztes hadjárat 1217. június 1-re, amelynek katonai és anyagi eszközökkel való támogatását vállalták az egyházi, és a világi méltóságok.18 Másfelől határozat született az eretnekségek terjedésével kapcsolatban, mind a III. Lateráni Zsinat (1179) által már elítélt19 albigensek (katharok),20 mind pedig a kisebb számú laikus szegénymozgalom, a valdiak tekintetében.21 Már a gregoriánus reform első időszakának joggyűjteményei közé tartozó Collectio Anselmi Lucensis (1081-1083) is több kánonban foglalkozott a tengerentúlról beszivárgó eretnekségek veszélyével.22 Ezek a gnosztikus-manicheista illetve dualista beállítottságú vallási nézetek (vö. bogumilizmus)23 a keresztes hadjáratok megindulásával átszivárogtak Európába és megjelentek Dalmácia, Itália és Franciaország területén. A XII. századra Provance és Langedoc vidéke a kathar mozgalom Albiból szerveződő irányzatának központjává vált, ahol önálló püspökségeket is létrehoztak.24 Szintén Dél-Franciaország- ban, továbbá Eszak-Itáliában, Németalföldön és Csehországban találkozunk ebben az időszakban Valdes Péter (f 1197) követőivel.25 A tévtanokkal szemben a zsinat ünnepélyes formában, hitvallásban rögzítette a katolikus hit alapvető tételeit, különös tekintettel az Oltáriszentségre és az átlényegülés tanára vonatkozólag.26 Egyút17 HEFELE, C. J. — LECLERCQ, H., Histoire des conciles, V/2. Paris 1913, 1321-1322. 18 Vö. [71.] kánon. 19 C. 27 „...Eapropter, quia in Gasconia Albigesio et partibus Tolosanis et aliis locis, ita haereticorum, quos alii Catharos, alii Patrinos, alii Publicanos, alii aliis nominibus vocant, invaluit damnata perversitas, ut iam non in occulto sicut aliqui nequitatem suam exerceant, sed suum errorem publice manifestent et ad suum consensum simplices attrahant et infirmos, eos et defensores eorum et receptores anathemati decernimus subiacere, et sub anathemate prohibemus, ne quis eos in domibus vel in terra sua tenere vel fovere vel negotiationem cum eis exercere praesumat. COD.” 20 Vö. THOUZELLIER, C., Hernies et hérétiques, Roma 1969, 189-203, 223-262. 21 Vö. AUDISIO, G., Les Vaudois’. Naissance, vie et mort d'une dissidence (XIIe-XPTe siècles), Torino 1989. 22 Vö. Ans. 6. 58; Ans. 7. 19-20. Szerk. THANER, E Anselmi collectio canonum una cum Collectione minore, I-II. Oeniponte 1906-1915. 297; 371-372. vö. SZUROMI Sz.A., A püspökökre vonatkozó egybátfegyelmi szabályok a% Anselmi Collectio Canonumban (Bibliotheca Instituti Postgradualis luris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae IH/ /), Budapest 2000, 100-101. 23 Vö. PUECH, H. C., Catharisme médiéval et bogumilisme, in Sur le manichéisme et autres essais, Paris 1979, 395-472. 24 Vö. MIRCEA, E., Hallási hiedelmek és eszmék története, III. Budapest 1998, 155-160. 25 Vö. Lexikon des Mittelalters, Stuttgart — Weimar 1999. 8. 1953-1955. 26 Vö. 1. kánon.
