Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Székely János: A papi írás teológiájához
Székely János 321 és Mózest (Oz 12,3-5. 10. 13-14), mintha nemigen tudna a pátriárkái hagyományokat a kivonulással összekötő történeti műről. A fogság előtti szövegek hallgatása mellett az is elgondolkodtató, hogy a kapocs-szövegek az állítólagos jahvista forrásban mind későiek. Ilyen késői betoldás például a Ter 12,l-4a Ábrahám meghívásáról, amely összekapcsolja az őstörténetet a pátriárkák történeteivel.6 De hasonlóképpen a pátriárkákat a kivonulás hagyományaival összekapcsoló szövegek is későiek. Ezenkívül az úgynevezett jahvista szövegeknek nincsenek közös stílusjegyei, közös teológiája. Ezzel szemben a papi és a deuteronomista szövegeknek van. Egyre valószínűbbnek tűnik tehát, hogy jahvista forrás helyett egyszerűen csak fogság előtti hagyományokról kell beszélnünk, amelyek nem alkottak egy nagy történeti művet, és amelyeknek az ismertsége is igen változó lehetett. A kutatásnak ezek az újabb eredményei egyre fontosabb szerepet juttatnak a papi szerzőknek, akiknek a munkája által a Pentateuchus összeállt. A papi teológia határozza meg az egész Pentateuchus alapszerkezetét, ez a szemlélet nyomta rá a hagyományokra a végső bélyeget. A Pentateuchus hasonlít egy két földrengés (Kr. e. 721; 586) után újáépített városhoz.7 Vannak benne teljesen lerombolt, a romok helyén újáépített házak (csak a P hagyomány által hozott elbeszélések; pl. Ter 17), vannak félig megmaradt, félig viszont újonnan kiegészített épületek (P + fogság előtti hagyományok összeötvözve; pl. Kiv. 14), végül vannak egészen épenmaradt épületek is (fogság előtti hagyományok; pl. Ter 26). Ám minden épület arra szolgál, hogy a fogság utáni népet befogadja. Vagyis az egész Pentateuchus elsődleges történelmi kontextusa a fogság utáni helyzet, ebből a történelmi szituációból értelmezendő.8 Mindez tehát a papi hagyomány döntő szerepét húzza alá a Pentateuchus megértése szempontjából. Lássuk ennek a ténynek az igazolását néhány konkrét szöveggel kapcsolatban. A vízözön (Ter 6,5-9,19) A vízözön elbeszélésében sok belső feszültséget, ellentmondást láthatunk. Már B ERNHARD Witter (1683-1715) és Jean Astruc (1684-1766) felfigyeltek a kétféle istennév (YHWH, ill. Elohim) használatára. Noé hol egy párat visz be a bárkába 6 A szövegrészlet beékelődik Terach vándorlásának leírásába. A Ter 11,31-32 leírja, hogy Terach elindul Kánaán földje felé, de útközben, Háránban meghal. A Ter 12,5 itt folytatja: Ábrahám megy tovább a megkezdett úton Kánaán felé. A Ter 12,l-4a megszakítja ezt a leírást. Erre az isteni hívásra nem történik visszautalás Ábrahám történetének további szövegeiben (kivéve két késői szöveget: Ter 18,18; 22,18). A fogság alatt vagy az után megfogalmazódó szöveg a káldeus (= babiloni; óriási anakronizmus!) Űrből hazatérő Ábrahámot, mint a fogságból visszatérők példaképét és ősét mutatja be. A fogságból hazatérők is a hitükért, mindent hátrahagyva indulnak az ismeretlenbe, az ígéret Földje felé, az ősatyák hitét keresve. Vö. Ska, Introdusyone alla lettura del Pentateuco, Roma 1998, 211. 8 Vö. uo., 212.
