Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Patsch Ferenc SJ: A filozófia és a teológia hermeneutikai fordulata?
258 Patsch Ferenc pontokon — az egységesítő gondolkodás s az ontológia reneszánszát vetíti előre a filozófia művelői között. A lét értelme ui. egységesként adódik. Végül, s ez talán a legégetőbb: hermeneutikai kriteriológia kidolgozására van szükség ahhoz, hogy a fenti értelemben vett (s nagyrészt eliminálandó) előítéleteket a (változatlanul nélkülözhetetlen) alapelvektől megkülönböztessük. A fentiekben rekonstruált — s összefoglaló rövidséggel talán „gyenge hermeneutikának” nevezhető — gondolati modell a posztmodern paradigma kritikájára irányult. Gondolatmenetünk mindenekelőtt és egyúttal azt a feladatot kísérelte meg — ha nem is elvégezni, de legalábbis — felvázolni, amelyet e radikális hermeneutikai modell a filozófiai hagyomány — sőt, a hagyomány általában vett — rehabilitálásának lázában szem elől tévesztett, ill. önmaga számára észrevétlenül lehetetlenné tett (valójában „csak” lehetetlennek ítélt). S hogy mit jelentene ezeknek az imént előítéletként aposztrofált feltételeknek (pl. radikális antidog- maticitásra, részleges autoreferencialitásra korlátozódás stb.) búcsút inteni? Valószínűleg ennyit: nekik, s rajtuk keresztül a történetírásnak is valóban igazságot szolgáltatni. Ha csakugyan szeretnénk hozzáférni az a filozófiatörténetben konzerválódott autentikus gondolkodási hagyományhoz — ahelyett, hogy (alkalmasint eredeti szándékunkkal szöges ellentétben) a hozzá vezető utat elzárni, csak a jelenre való tekintettel (vagy egyszer s mindenkorra) eltorlaszolni próbálnánk — elengedhetetlennek bizonyult feltételezni a(z emberi) lét(ezés) koherenciája által garantált nézőpont (egy időben feltáruló, ám azon túlmutató horizont) feltáruló-el- rejlő adódását. 10. Örök témákról — emberi nyelven? Fenti elemzésünkben a filozófia valamint a teológia hermeneutikai fordulatának igyekeztünk utánajárni. Gondolatmenetünk során kiviláglott, hogy ez a folyamat dialektikus jellegű változást hozott: bizonyos értelemben — belső lényegét tekintve — egyúttal a hermeneutika filozófiai ill. teológiai fordulatát is magával hozta. A hermeneutikai filozófia nihilisztikus implikációkat hordozó, hermeneutikai szkepszistől áthatott változatát zsákutcának kellett ítélnünk. Nem pusztán tág értelemben vett gyakorlati következményei (etikája), hanem legbelsőbb lényegéből fakadó művelhetetlensége okán is; kivéve talán, ha eleve nem tart igényt a megértésre (megértettségre), s tulajdon létét mint autark monológot érti (amelynek azonban megnyilvánulása tényével mond ellent). Nem kétséges, hogy a gondolkodástörténetet sub specie hemeneuticae kell áttekintenünk; ez annyit jelent, mint egyáltalán áttekinteni akarni. Az elméleti alapok ismeretén, elmeélen kívül a mai gondolkodótól mintegy „egyensúlyérzék” kívántatik meg: a „radikális” avagy szkeptikus-nihilisztikus színezetű hermeneutikát és a „metafizikát” mint két — hogy úgy mondjuk — önálló lábon megállni képtelen
