Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)

Nemeshegyi Péter SJ: A jó Isten Órigenész teológiájában

Nemeshegyi Péter 229 Az isteni dünamisz mint teremtő akarat Platón egyik megjegyzése17, amelyet Philon18 19 és a De mundo fejlesztett to­vább, segíti őt az antinómia megoldásában. Őket követve a dünamis^fogalom se­gítségével helyezi kapcsolatba a transzcendens Istent a világgal: „Isten gondvise­lése magába foglalja az általa vezetett valamennyi létezőt, de ezt nem úgy teszi, ahogy egy test egy vele azonos természetű testet foglal magába, hanem ahogy az isteni dünamis£ (erő) ölel át mindent, ami hatalma alatt áll”20. Ennek az isteni diinamis^nak révén Isten jelen van a világban. Ennek az isteni jelenlétnek kifejezésére Órigenész olyan szavakat használ, amelyek — ha nem is­mernénk az Isten transzcendenciáját hangoztató kategorikus állításait — panteis­tának tűnnének: „A mi testünkben semmi sincs szellem nélkül. Ellenkezőleg, a szellem jelen van mindenütt, ahol van érzékelés, és szétárad az egész testen. Ugyanígy, semmiből sem hiányzik Isten”21. Helyesen jegyzi meg M. J. Denis: „Az alexandriai egyházatyák Istene ugyan­olyan elvont volt, mint Platónnál »maga a Jó« és Arisztotelésznél »a Gondolat Gondolása«, de ugyanakkor ugyanolyan tevékeny is volt, mint a sztoikusok Gondviselése vagy Logosza”22. Akkor is igaza van Denisnek, amikor hozzáteszi: „De amit sem Platón, sem Arisztotelész, sem a sztoikusok nem tettek, a változó létezőket a sztoikusok módjára szorosan Istenhez kapcsolták azáltal, hogy ezek csak Istentől kapnak létezést, de ugyanakkor Platónnál és Arisztotelésznél is job­ban elválasztották azokat Istentől éppen az által, ami az Istennel összeköti őket, vagyis a semmiből való teremtés által, amelynek révén minden teremtmény egye­dül az Első Létező akaratától függ”23. Valóban, Órigenész a teremtés gondolatával magyarázza meg az Isten és a többi létező között a dünamis^ révén létrejövő kapcsolatot. Isten dünamis3a terem­tő akarat: „Vizsgáld meg Isten dünamis^X. Ha akarja, hogy bármi létezzen, hatal­ma van arra, hogy létre hívja azt, amit akar”24. Maga az anyag sem áll fenn önmagától25. A teremtmény egész léte teljesen és tökéletesen Isten teremtő aka­ratától függ26. 17 Vö. yl szofista, 247,D E 18 Vö. De mutatione nominum, 21, n.l22. 19 Vö. ARISTOTELES, De mundo, VI, 397. 20 Cels., 6,71,11,141. 21 In Jer., frgm. 18, 111,206. 22 DENIS, M. J., Ca Philosophie d’Origcne, Paris 1884. 23 U o. 24 Connu.in Gen., PG 12. 25 Vö. Comm.in Gen., PG 12, 48-49. 26 Vö. I Reg., 1,11, VIII,20-21.

Next

/
Oldalképek
Tartalom