Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Mezei Balázs: Református és katolikus ismeretelmélet
224 Mezei Balázs Azt állítom-e, hogy a tapasztalati vallás az abszolút kiindulópont, melyen kívül semmilyen racionalitás nem létezik? Nem ezt állítom. Az eredeti, tapasztalati vallás racionalitása mint ilyen per definitionem relatív racionalitás: két racionális kör egymáshoz való viszonyát írja elő. Úgy is fogalmazhatunk: a protoracionalitás annak a képessége, hogy az ember tapasztalati racionalitásra — a lényegi értelemben vett tapasztalati vallásra — tegyen szert. Ami tehát properly basic, sajátosan alapos, az nem egyszerűen a tapasztalati vallás a maga zártságában, hanem inkább a maga dinamikájában: abban, hogy eleve önmagán kívülre irányul, például a térítésben, az apologetikában, illetve megelőzi önmagát, önelőzetes vallásként áll fenn, így a kereszténység esetében az ószövetségi, és a filozófiai előkészítés formájában. A sajátosan alapos nem más, mint ez a mozgás, melyet korábban „prototeológiainak” neveztem. Maga a prototeológia nem más, mint fenomenológiai leírása a pro- torelígió noétikus dinamikájának, mely dinamika a maga részéről komplexebb, mint a teológiai valóságok absztrakciója. A vallás lényegi, alapvető helyzetéből azért lehet kilépni, azért lehet apologetikát folytatni, mivel a vallás alapjában e mozgásban áll. Helyes, ha ezen a ponton megnevezzük e gondolat első kifejezett megfogalmazóját: Hegelt, aki késői vallásfilozófiái művében e gondolatot sokoldalúan kifejti. Kérdés, hogy e vázlat szerint a racionalitásnak van-e nem vallási formája. Plantinga szerint bizonyos értelemben van; kálvini alapú, „református” episztemológiája csak a vallás maradéktalan racionalitását fogalmazza meg, és nem teszi föl a kérdést, hogy ez a racionalitás milyen összefüggésben áll más racionalitásfogalmakkal. A katolikus episztemológia a természetes teológia fogalmának megfelelően felveti ezt a kérdést, és azt a választ adja rá, hogy a nem vallási — tudományos, köznapi, esztétikai stb. — racionalitás helyesen szemlélve: pro- toreligiózus racionalitás, és belső logikája szerint a vallásra irányul. Ezzel együtt szabad racionalitás: a protoracionalitás kapcsolódása a lényegi racionalitáshoz nem mechanikus, hanem — a racionalitás természetének megfelelően — szabad. Ez teszi lehetővé a protoracionális szférák önálló kibontakozását anélkül, hogy kifejezetten utalnának a protoracionalitás belső tendenciájára. De ez a tendencia létezik és megfelelő vizsgálódás mellett föl is tárul. Igen elnagyolt leírásban azt mondhatjuk, hogy minden racionalitástípus a valóság közveden és közvetett érthetőségének dinamikájából indul ki. Történetileg ez az érthetőség először vallási formában jelentkezik: a valóság egésze a mítoszban válik érthetővé. A mítosz racionalitását átveszi a logosz racionalitása, de — ismét csak történetileg véve — ez a logosz a nyugati világ számára nem más, mint Isten Igéje. A nyugati racionalitás történeti alapja — és tágabban értve logikai alapja is — itt található. Ha visszatérünk példánkhoz, a következőket mondhatjuk. A hívő kijelentése, mely szerint
