Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Mezei Balázs: Református és katolikus ismeretelmélet
Mezei Balázs 221 ugyancsak önszavatolónak tekinthető-e. Ez utóbbira Plantinga azzal válaszolhat, hogy nem\ mert csak az a kijelentés önszavatoló, amely megfelel az SZBÖ elvének. Mégis figyelembe kell vennünk legalább két érvet, amely a fundamentalizmus álláspontját kikezdheti. Kai Nielsen, a kortárs ateizmus és a verifikácionizmus egyik ismert képviselője, azt rója föl a mai teizmusnak, hogy az tehetetlenségében „egyre inkább apo- logetikává válik”. Mármost mit jelent az, hogy apologetika? A vallási kijelentések tág értelemben vett igazolását olyan elvek alapján, melyek a vallási kijelentések által föltételezett összefüggésből vezethetők le. Nielsen vádja az, hogy az apologe- tikus vallásfilozófia körben forgó: rendelkezik saját racionalitásfogalmával, ennek megfelelteti saját állításait, majd ezt el kívánja fogadtatni azokkal is, akik nem osztják e racionalitásfogalmat. Nielsen vádja jogosnak tűnik: körben forgásról van szó. Nemcsak annyiban, hogy Plantinga a keresztény hit által operatívan föltételezett SZBO-elvet teszi meg olyan kritériummá, mely elvileg minden ember számára biztosítja a vallási kijelentések racionalitása beláthatóságát, hanem még két további értelemben is. Plantinga az SZBÖ elvének megfogalmazásával — azzal a ténnyel, hogy ezt filozófiai műben kifejti — egyrészt ténylegesen elismer más racionalitásfogalmakat, másrészt ezt az elismerést azonnal vissza is vessy. Elismer más racionalitást, hiszen éppen ez az apologetika: az apologéta tudomásul veszi, hogy egyes személyek más racionalitásban gondolkodnak, és igyekszik meggyőzni őket saját racionalitása elfogadásának szükségességéről. Másrészt azon nyomban megtagadja tőlük ezt a racionalitást, mivel kijelenti, hogy a vallás racionalitása teljesen önálló, nincs velük közösségben, önszavatoló: Athénnek semmi köze Jeruzsálemhez. A másik érv abban áll, hogy az SZBÖ elvének alapján álló hívő hite nem kon- tinuus. Lélektanilag különböző lelkiállapotok váltják egymást benne, aminek, ha kijelentésekben jelentkezik, az a következménye, hogy a „hiszek valamiben” típusú állítások mellett ugyanazon a tárgykörön belül megjelennek „hiszek valamit” típusú állítások is. Konkrétabban: az egyes helyzetekben adekvát „hiszek valamiben” típusú kifejezés magában a hívőben is „hiszek valamit” típusú kifejezésnek adja át a helyét, melyben az utóbbi az előbbire vonatkozik. A hívő nem hiszi minden pillanatban azt, amit hisz, hanem gyakran felidézi azt, amiben egyszer erősen hitt, és ennek nyomán képes újra aktualizálni a hitét. Vagyis: a „hiszek valamit” típusú kijelentések arra irányulnak, hogy visszaállítsák a „hiszek valamiben” típusú kijelentések adekvát jelentését. Ebből az következik, hogy a „hiszek valamit” típusú kijelentések nem választhatók el radikálisan a „hiszek valamiben” típusú kijelentésektől, hanem szerves egységet alkotnak velük, melyben az előbbi az utóbbira vonatkozik; annak alapján érvényes. A hívő hite nem kontinuus; nemcsak Jeruzsálem, hanem Athén is szerepel benne.
