Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Ancsin István: Bízzunk benne, hogy a reményben nem fogunk csalatkozni
Ancsin István 19 tétében“54. Azért csak „teoretikusan“, mert az „ember kegyelmi meghatározottsága“55 teljességgel megkérdőjelezi, hogy az emberi szabadság vajon képes-e maradéktalanul „elutasítani Istent“. Miként fentebb láttuk, Balthasar szerint erre nem képes.56 Ezt látszanak alátámasztani szerzőnk következő szavai is: „Minden bűnnek Isten végtelen szeretete általi alulról átkarolása (Unterfassung) azt a gondolatot sugallja, hogy a bűnnek és a gonosznak végesnek kell lennie, és az őket átölelő szeretetnél saját végességükhöz érnek.57 Mindez azonban azt is jelentené, hogy a gonosznak sohasem lehet meg ugyanaz a hatalma, és ebből adódóan soha nem rendelkezhet ugyanazokkal a lehetőségekkel sem. Az ember Istentől való elfordulását Balthasar elgondolásában a szentháromságos odafordulás karolja át, ezzel párhuzamosan azonban élét is elveszi: „Az Atya és a Fiú közötti örök odafordulás [képes] az elfordulás és az idegenség jellegét felvenni önmagába és átélni, és ez a lehetőség lenne így a feltétele annak, hogy Isten kezdetben egyáltalán megkockáztathatta a szabad létezők teremtését, akik elfordulhatnak tőle, és a világot mint ,nagyon jót’ nevezhette meg”58. Magnus Striet felteszi a kérdést, hogy mit jelent „Isten számára akárcsak egyetlen ember tőle való elfordulása: nem következtethetünk arra“, folytatja kérdésfeltevését, „hogy Isten szeretete, amely jelen volt a teremtés elhatározásának kezdetén, és amely történelmi önkinyilatkoztatásában feltétlennek bizonyaik, csak akkor éri el célját, ha minden embert betöltött, minden ember elfogadta és válaszolt rá, mert a szeretetet nem lehet másképp elgondolni, mint szabadságok egymás felé való kölcsönös megnyílását és betöltését? Mi történik azonban akkor, ha csak egy ember is elutasító választ adna? Nem mondana akkor csődöt Istennek a teremtésre vonatkozó döntését követő szándéka, vagy — óvatosabban fogalmazva: nem várna ez a döntés továbbra is teljes megvalósulására?“59 Valóban: „Nélkülözheti Isten elveszett bárányainak akár utolsó darabját is nyájában?“60 Azt jelentené ez, hogy Isten egész üdvösségterve nem futhatna zátonyára? És ha valóban nem futhat teljesen zátonyára, nincs akkor a szabadság megfosztva attól az utolsó lehetőségtől, hogy teljességgel alámerüljön a gonoszságba? Nem kapott az em54 TD IV, 173. 55 TD IV, 275. 56 J. Anbaum megfigyelése szerint Balthasar „az ember Istentől szándékolt meghatározásának optimista elgondolásával egyértelműen bizonyos távolságot épített ki a [pesszimista] ágostoni szemlélettel szemben. Ambaum, Hoffnung auf eine leere Hölle - Wiederherstellung aller Dinge? Hans Urs von Balthasars Konzept der Hoffnung auf das Heil, in IkaZ „Communio“ 20 (1991), 33-46. 33. 57 TD IV, 257. (Kiemelés az eredetiben.) Vö. Balthasar, Apokatastasis. 58 BALTHASAR, Crucifixus etiam pro nobis, 34. 59 STRIET, M., Versuch über die Auflehnung. Philosophisch-theologische Überlegungen cgir’Theodhgeefrage., in szerk. WAGNER, H., Mit Gott streiten. Neue Zugänge zum Theodizee-Problem, Freiburg 1988, 48- 89, 57. Vö. uo. 71. 60 BALTHASAR, Apokatastasis, 182.
