Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Ancsin István: Bízzunk benne, hogy a reményben nem fogunk csalatkozni
Ancsin István 17 apokatasztaszisz-tanba torkollik“41. Krisztus helyettesítő szenvedésének tárgyalásakor Balthasar maga is számol azzal az antropológiai ellenvetéssel, hogy a krisztológiai helyettesítés „beavatkozást jelent embertársaink ,magánszférájába’. Bűneik helyettesítő Isten elé hordásában valami megváltozik bennük — mégpedig tudtuk nélkül —, amelynek megváltoztatására nyilvánvalóan csak ők maguk lennének felhatalmazva — mégpedig az Istennel kapcsolatos szabad döntésükben“42. Erre vonatkozólag Balthasar szerint két kérdés vetődik fel: először is, hogy az ember képes-e egyáltalán önmagától „kieszközölni a szükséges változást“, vág}' pedig saját helyzetében „mint bűnösnek Isten előtt olyannyira meg van kötve a keze“, hogy azt, amit tennie kellene, nem képes megtenni; másodszor pedig, ki képes arra, hogy leoldja bilincseit, „ha nem egyedül Isten“ — mégpedig olyan megbocsátással, amely „egyúttal ítélet a bűn fölött“43, olyan ítélet, amelyet az emberré lett Isten helyettesítőleg magára vesz. Feltehetjük itt azt a kérdést is, hogy a Fiú nagyszombati leszállása a holtak birodalmába (mint Isten szolidaritása a teremtménnyel és mint az üdvösség minden kor minden embere számára való egyetemes hirdetése) nem értelmezhető-e joggal Isten apokatasztasziszra vonatkozó végérvényes szándékának. Balthasar, habár határozottan képviseli a helyettesítés-elméletet, annak lehetőségét abból a szemszögből látja kérdésesnek, amelyben az ember „saját szabad önmegtagadásáról“ van szó, „amelyet Isten, amennyiben tiszteli az általa ajándékozott szabadságot, nem győzhet le egyszerűen azáltal, hogy saját abszolút szabadsága hatalmasabb, mint a teremtett véges szabadság“44 45. Ez a kérdésfeltevés a továbbiakban még foglalkoztatni fog bennünket. Ezen a ponton hangsúlyoznunk kell, hogy az apokatasztaszisz-tan tárgyalásánál Balthasar számára az a dogma a legfontosabb, miszerint „Krisztus minden emberért és azok minden bűnéért meghalt“43. Szorosan összefügg ezzel, hogy Krisztus „érdemei [...] nemcsak mennyiségileg, hanem minőségileg is“ túlszárnyalják „az emberiség bűntetteit.“46 Végezetül meg kell állapítanunk, hogy Balthasar helyettesítés-teológiája az, ami őt leginkább az apokatasztaszisz-tan irányába viszi.47 41 SCHWAGER, R., Der Sohn Gottes und die Weltsünde. Zur Erlösunglehre von Hans Urs von Balthasars, in Zeitschrift für Katholische Theologie (108), 1986, 27-28. 42 BALTHASAR, Theodramatik. Bd. II/1. Die Personen des Spiels. Der Mensch in Gott (TD II/1), Einsiedeln 1976, 374. Balthasar megállapítja, hogy nő azoknak a teológusoknak a száma, akik a helyettesítést kezdettől fogva lehetetlennek tartják, „mert végül is mindenki csak saját szabadságának centrumából mondhat igent Istenre“. Balthasar, Crucifixus etiam pro nobis, in: IkaZ „Communio” 9 (1980) 26-35. 29. 43 TDII/1, 374. 44 TD IV, 258-259. 45 TD IV, 172. DS 2005: „Semipelagianum est dicere, Christum pro omnibus omnino hominibus mortuum esse aut sanguinem fudisse.“ 46 TD IV, 173. 47 Vö. KRENSKI, T., Passio Caritatis. Trinitarische Passiologie im Werk Hans Urs von Balthasars, Einsiedeln 1990, 339.
