Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Kruppa Tamás: Eredeti bűn és eredendő ártatlanság
Kruppa Tamás 151 mert benne teremtetett minden az égben és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, a trónusok és uralmak, a fejedelemségek és hatalmasságok. Minden őáltala és őérte teremtetett. 0 előbb van mindennél, és minden benne állfenn. 0 a testnek, a% egyháznak a feje; ő a keidet, az elsőszfi- lött a halottak közül, hogy a% övé legyen az elsőség mindenben” (Kol l,15kk).6 Mit jelent mindez? Azt bizonyára, hogy minden egyes embernek több köze van ontológiai értelemben ahhoz az „utolsó Adámhoz”, aki által, akiben és akiért teremtette őt az Isten, mint ahhoz, akitől személyes és közvetlen hagyatékként csupán annak terhes örökségét, az engedetlenség bűnét és ennek következményeit örökölte.7 Jézus nagyon sok konfliktusba keveredett kortársaival, különösen a farizeusokkal avégett, hogy világossá tegye előttük: az üdvösség esélyét a teremtés kezdetétől fogva egyedül az Isten konkrét, teremtő, megváltó és megszentelő, azaz gondviselő szeretete jelenti az ember számára,8 és nem az, hogy megtartotta-e a törvényt vagy sem. Ebből következően sem az első ember, sem az utána következő többi nem veheti, és nem is játszhatja el egyetlen másik embertől sem az üdvözülés esélyét, hanem egyedül csak Isten visszavonulása eredményezhetné azt. Az evangélium lényegéhez tartozik tehát az az üzenet, hogy Isten teljesíti, amit megígért, és biztosan véghez viszi, amit elkezdett, s hogy akik hisznek ebben, azoknak minden esélyük megvan az üdvösségre, bárhol és bármikor születtek is a világra. Ha valakit ez sem győz meg, az fordítsa figyelmét a nagy próféták üzenetére, amelyekben Isten a maga részéről kifejezetten elutasítja a kollektív bűnösség állítását: Azokban a napokban nem mondják többé: „Az apák ették a savanyít szőlőt, és a fiák foga vásik el”, hanem mindenki a saját bűne miatt hal meg• minden embernek, aki a savanyú szőlőt esfi, a saját foga vásik el (Jer 31,29). Valamint: Mi dolog az, hogy közmondássá lett közöttetek Izraelföldjén az a mondás, amely így szól: „Az áfák ették meg a savanyú szőlőt, és a fiák foga vásik el tő/e?” Életemre mondom, én, az Ür Isten: Nem lesz SZ?~ motokra többé közmondás ez a mondás Izraelben! íme, minden lélek az enyém; miként az apa lelke, úgy a fiú lelke is az enyém; amely lélek vétkezett, az hal meg (Ez 18,2-4). A Biblia üzenete szerint tehát egyfelől helytelen teljesen egy' kalap alá venni minden embert a bűn és az ártatlanság szempontjából, másfelől viszont — és az eredeti 6 Vö. Róni 8,29: „Meri akiket eleve ismert, azokat eleve arra is rendelte, bog)’ hasonlók legyenek Fia képmásához s így ö elsőszjilött legen a sok testvér köpött. Akiket pedig eleve elrendelt, azokat meg is hívta; és akiket meghívott, agokat megigazultakká is tette; akiket pedig megigazultakká tett, azokat meg is dicsőítette. Mit mondjunk tehát mindezek utáni Ha Isten velünk, ki ellenünk? O, aki tulajdon Fiát sem kímélte, hanem odaadta értünk, mindnyájunkért, ne ajándékozna vele együtt mindent nekünk?” ' Hans Urs von Balthasar is felfigyel arra az egyházatyáknál, hogy időnkint „feltűnik annak a tétova és homályos gondolata, hogy az az eszményi kép, amely az ember teremtésekor a Teremtő szeme előtt lebegett, nem volt más, mint a megtestesült Fiú, a Megváltó”. A három nap teológiája, Budapest 1999, 29; vö. TERTULLIANUS, Adv. Prax. 12, in PL 2, 167; NÜSSZAI GERGELY, De eo quid sit ad imaginem, in PG 44,1328; ANASTASIUS SINAITA, Hex lib 6, in PG 89, 930. 8 Vö. KESSLER, H., Kriszjológja, in szerk. SCHNEIDER, A dogmatika kézikönyve 1 (2.2.23. Isten feltéden odafordulása az elveszettekhez), 282-83.
