Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Ancsin István: Bízzunk benne, hogy a reményben nem fogunk csalatkozni
14 Ancsin István helyezni, mint „Isten szentháromságos életében“24. „Épp ennek a ténynek a nem kellő figyelembevétele határolja be Teilhard de Chardin és Jürgen Moltmann reményteológiáit is“25. Továbbá ha Balthasar reményteológiáját összehasonlítjuk az előző két szerző reményteológiájával, akkor megállapíthatjuk, hogy az övé a remény szociális aspektusának sokkal erősebb kihangsúlyozásával kitölti a megtestesülés-teológia (Teilhard) és a keresztteológia (Moltmann) közötti rést, és ezzel lehetővé teszi a szintézist. II. ISTEN REMÉNYE Ennek a fejezetnek a címe (Isten reménye) először megdöbbentőnek tűnhet és zavarólag hathat. Ha a remény a „még-nem“ valóságszükségletét jelenti, akkor miféle reményre lehet szüksége egy olyan Istennek, aki mindenható és mindentudó? A kérdés valamelyest provokatív ugyan, de talán mégsem nélkülöz minden jogalapot. Balthasar úgy véli, hogy az Isten reményére vonatkozó kérdést kizáró- lag egy „szentháromságtani kiindulópontból lehet megválaszolni“26. Felteszi a kérdést, hogy vajon az „Istenben lévő szentháromságos-immanens túlhangsúlyozott reménynek nem kellene-e megmutatnia ökonomikus oldalát is“, és hogy az Atya és a Szentlélek nem rendelkezhetne-e olyan reménnyel, amely „a Fiú küldetésének sikerére vonatkozik“, továbbá hogy Isten, aki „az embert olv kétarcú szabadsággal ruházta fel“ nem remélhetné-e, hogy „ez az ember [...] a Fiú műve által (amelyet azonban elutasíthatna), megmenti majd saját magát“27. Balthasar Charles Péguy szempontjait28 követi azért, hogy az Újszövetségből megválaszolja a felvetett kérdést. Péguy elképzelése szakít az istentan megmerevedett formájával (ebben Isten előretudása, előrelátása és így mindenhatósága minden körülmény között megkérdőjelezhetetlen marad) azért, hogy a reményt bevezesse Isten legbensejébe. Ezzel a remélő válláról lekerül az egyoldalú ószövetségi jövőprimátus terhe, a remény pedig „nem evilági ugyan, de túlnyomóan és átfogóan az örök jelenidejűség felé“29 fordul. A reménynek ezzel a szemléletével Balthasar többek között azért is érez rokonszenvet, mert ez (ellentétben Teilhard-ral és Moltmannal) visszavezet Balthasar programatikus (jánosi) kijelen24 Löser, W., Rezension %ur Theodramatik. Bd. IL: Das Endspiel, in ThPh 4/1983, 609. 25 Uo. 26 TD IV, 160. 27 TD IV, 160-161. 28 Balthasar itt az általa lefordított Péguy-mű elemzésére támaszkodik: Das Tor %um Geheimnis der Hoffnung Einsideln, 1980. 29 TD IV, 161.
