Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Lázár Kovács Ákos: Az egyházias értelmiség nyilvánosság-teológiája
Lázár Kovács Ákos 133 Az igehirdetés és a dogma Noha „az átlagos prédikációhallgató a társadalom konzervatív beállítottságú rétegeihez tartozik, és ezért nem provokációra vágyik, hanem épületességre”,26 és abban a korban, amikor a szekularizációt pozitív jegyként középpontba állító teológia talán csak „azoknak az embereknek az ideológiája, akik elégedetlenség nélkül nem tudnak modernek lenni”,27 az egyházi igehirdetésnek az emberi tapasztalatokból, éspedig elsősorban a negatív tapasztalatokból, Edward Schillebeeckx kifejezésével: kontraszttapasztalatokból28 kell kiindulnia, hiszen a hallgatók „aligha tapasztalták meg, mi is a kegyelmi esemény”.29 (Többnyire - tehetjük hozzá azért.) Minthogy azonban — Schillebeeckx szerint — e kontraszttapasztalatok viszonyítása pontja Jézus Krisztus „kontraszttapasztalata”, az igehirdetés nemcsak a megfelelő „érdeklődés” felkeltését szolgáló mozzanatokként beszél ezekről a kontraszttapasztalatokról, hanem teológiai meghatározottságüak- nak is tekinti őket. Ez pedig nemcsak azt jelenti, hogy transzcendens — noha történeti — viszonyítási pontjához tartja magát, hanem azt is, hogy abban, amit mond, a hallgatók „beszédes” tapasztalatait veszi alapul, vagyis párbeszédet folytat a hallgatás helyzetében lévők legsajátabb tapasztalataival, természetesen ügy, hogy ezeket a tapasztalatokat egészen üj és az emberi tapasztalásból levezethetet- len horizontra helyezi. A tanár, a tudós, a pap szavai, az egyházi igehirdetés fogalmának tágabb összefüggéseiben, (hit-tanítás, buzdítás, prófécia stb.) tehát, ahol látszólag a leginkább hiányzik mindenféle reciprocitás, hiszen a beszéd (a párbeszéd itt látszólag egyetlen formája) és a hallgatás helyzetében létezők állnak szemben egymással, végpő soron a reciprocitás legteljesebb, sőt minden kommunikációelméleti reciprocitást felülmúló formájának bizonyul, mert benne az egyik fél úgy „válaszol” a másik fél legbelsőbb tapasztalataira, hogy új horizontra helyezve azokat egészen új tapasztalatok megszerzésére képesítő fogalmi kontextust állít fel.30 És azoknak az új tapasztalatoknak az alapján, amelyek az egyházi igehirdetés „provokáló”, mert új tapasztalati összefüggést megnyitó, az eddigi tapasztalati összefüggés feltörésére törekvő eseménye nyomán válnak lehetségessé, visszahatnak magára az igehirdetésre, hiszen az igehirdetés alanya közvetlenül 26 KASPER, W., Verkündigung ah Prorokation, in Kasper: Glaube und Geschichte. Mainz, 1970, 224- 242, 224. 2 KASPER, W., Verkündigung als Provokation, 230. 28 Vő. Emberi tapasztalat és hit Je\us Krisztusban (Edward Schillebeeckx kriszfológiája), Mérleg 1981, 69-78. 29 KASPER, Verkündigung als Provokation, 235. Nem szorul igazolásra, hogy itt nem arról van szó, hogy az egyházi igehirdetés alanya már eleve „jobban tudja”, mire van szüksége hallgatóinak, és így kioktató módon tárja eléjük, mit is kell tenniük; az egyházi igehirdetés alanya (az igehirdető, illetve maga az egyház) ugyanis folytonosan az igehirdetés hallgatásának léthelyzetében van (ha nem abban lenne, megszűnne hívő lenni), és igehirdetése maga is válasz a befogadott igehirdetésre; egyszóval: választ adó tanúság.
