Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Lázár Kovács Ákos: Az egyházias értelmiség nyilvánosság-teológiája
130 Lázár Kovács Ákos ságára”, ennyiben tehát nemcsak polgári, hanem eszkatologikus is, mert tudatában van sajátos kritikai nyilvánosságának. Világos, hogy nem játszható ki egymás ellen a polgári és az aszketikus nyilvánosság, mert egyszerre vagyunk társadalmi létezők és Isten teremtő szeretetének alanyai. Ugyanakkor: „az Úr legyen az alap és a végső cél a földi haza építésénél”.16 E nyilvánosság eszkatologikus mivolta elsődlegesen transzcendens, illetve másodlagosan transzcendentális természetében rejlik. Ha az egyházi létezés radikálisan komolyan veszi a Hitvallásban megvallott communio sanctorumot, akkor „aszketikus nyilvánosságát” olyan szerkezetbe ágyazódónak tekinti, amely túlnyúlik a jelen fennállóságán, és az aszkézis kritikájának alapjához, a normaadóhoz, magához Istenhez kötődik. A transzcendens Isten ennek a nyilvánosságnak elemi alapja, akire vonatkozóan állhat fenn a communio sanctorum, mint az Isten előtt álló nyilvánosság egyházi közössége. Másodszor: a lehetőségi feltételt biztosító, transzcendens nyilvánosságra épül az a transzcendentális nyilvánosság, amely a transzcendens nyilvánosságra tekintettel értelmezendő és ítélhető meg a maga radikális komolyságában. A hagyomány nyilvánossága ez: elsősorban is a biblia tényszerűségének és értelmezésének, valamint a hiererchia szukcesszív hagyomány-igényének fenntartása, amelyek folytonosan lehetővé teszik a jelen-való-lét aszketikus-nyilvánosságának (történelmi) megítélését (is). Mindez megfelel annak, hogy a kereszténységben „Isten az abszolút jövőként van jelen számunkra”,17 hogy a kereszténység a „jövő vallása”.18 19 Mivel azonban ez a jövő nem a kikalkulálható és technikailag manipulálható jövő, hanem éppen az abszolút, vagyis „nem megtervezhető és megalkotható” jövő (és ezért a kereszténység voltaképpen egyetlen kérdést szegez az embernek: úgy cselekszik-e az egészben, hogy közben semmi köze sincs ehhez az egészhez, vagy pedig az egészhez tartozóként cselekszik),17 olyan igényt képvisel, amely révén a jövőre vonatkozó értelmes tervek megvalósítására irányuló kísérletek megvédhetők az erőszakon alapuló stratégiáktól: vagyis az abszolút jövő igényét elismerő és fenntartó viszonyulás egyben a „kategoriális” jövőkép erőszakos megvalósításával szembeni kritikaként létezik. Az az ember, aki így áll — folyamatos szembenállásként minden kategoriális jövőképpel szemben — éppen az abszolút jövő igényének ad teret, és antropológiai lehetőséget teremt arra, hogy az igét meghalló akármelyik ember léte lényegéig hatoló választ tudjon adni a teremtés kezdeményezéseire. Ez a jövő természetére is vonatkozó, értelmességgel szembeni pozitív és az értelmetlenséggel szembeni negatív beállítottság szükségképpen megköveteli az aszkézis nyilvánosságát, az eszkatologikus relációt, és ennek kioltódása nem16 Lumen gentium, 46. 1 ' RAHNER, Marxistische Utopie und christliche Zukunft des Menschen, 77. 18 Uo. 78. 19 Uo. 80.
