Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Gáspár Csaba László: Gondolkodás - Hála
Gáspár Csaba László 99 csivel sem). Mestersége, hivatása szabályai szerint nem a hitben keres kiutat, noha reményt ő is táplál, hanem megvárja az alkony beálltát, a gondolkodásra kedvező pillanatot, amikor már minden a(z új) helyére került, és szívós, kemény munkával nekilát feladatának: „világot gyújt”: egyedül az értelem fényénél feltérképezi azt, ami van, és úgy, ahogyan van. A gondolkodás világossága által világot teremt. Felkutatja az áthelyeződött zárókövet is, <dsten»-t: akkor hát hol és hogyan van, hol és hogyan nincs. A hívő követi Istenét, a gondolkodó utánajár. Ha egyszer a szellem folyamat, akkor csakis ebben a folyamatban lehet valóságos, s akkor Istennek is ebben a folyamatban kell valóságosnak lennie. Aki ezt a folyamatot gondolja, mégpedig kibontakozásának egymásutánjában és belátva szükségszerűségeit, az egyben Istent gondolja. A szellem önmegvalósulásának folyamatában nem lehet szó tévelygésről, hanem dialektikus ellentételezésekről: minden „tévedés” a végső igazsághoz vezető út egy-egy szakasza, mely maga is részesedik az igazságból, s mint szélsőség, a kiegyensúlyozás majdani állapotának előkészítése a mozgás, a folyamat szükségszerű logikája szerint. A folyamat addig tart, ameddig elő nem áll immár önmaga teljes tudatában az Egész, amely ebben a folyamatban bontakoztatja ki önmagát. Mivel ezen az Egészen kívül más nincs, az Egész szabad; mivel pedig a szabadság önmegvalósításra kötelez, ezért az Egész szükségszerű. Végül mivel más nem létezik, illetve egyedül az Egész önmegvalósításának folyamatában valóságos, ezért az önmagához elérkező Egész: Isten. Az ember a gondolkodásban átfogja és megérti az Egészt, s ezáltal egyesül vele. Ez az egyesülés az Egész-Isten megvalósulásának felragyogása az emberi gondolkodásban. A vallás valóságosnak gondolja Istent, a filozófia valósággá gondolja Istent. Mindkettő valóság. A vallásnak is valósággal van dolga, de a vallás valósága még a vallási tudat képzetéből indul ki, ezért annak függvénye. A filozófia magát Istent gondolja. Ámde vigyázat: nem mint valami tőle magától különböző tárgyat. Isten nem tárgya a filozófiai gondolkodásnak, mert akkor azzal a megoldhatatlan problémával találkoznánk, hogy képes-e a gondolkodás a maga törvényei alapján helyesen gondolni Istent, akinek megvannak a saját léttörvényei, melyek — elvégre ezért Isten — nagyon is különbö^iiek a gondolkodó szubjektum léttörvényeitől. Az előbbi — úgymond — „véges”, utóbbi „végtelen”, az előbbi „immanens”, az utóbbi „transzcendens”. A probléma nem Isten kapcsán jelentkezik először. Ha a tárgyi világ radikálisan más törvények szerint létezik, mint a gondolkodásnak a törvényei, akkor a kettő soha nem juthat megfelelésbe, azaz soha nem valósulhat meg az igazság mint a gondolkodás és a tárgyi valóság megfelelése. Ezért a klasszikus ismeretelmélet arra a metafizikai tételre épül, mely kimondja: /ex mentis est lex entis. Ha a tárgyi valóság és a szellem nem eredendően egy valamely végpő alapban, akkor
