Papp Miklós: Az erkölcsi belátás előrehaladása a "lex naturalis"-ra vonatkozóan - Studia Theologica Budapestinensia 31. (2003)
II. Az erkölcsi belátás előrehaladása a természetes erkölcsi törvényre vonatkozóan - 1. Az antik világ a természetről és a természetes erkölcsi törvényről
Az emberi észben rejlő logosz-csírák Ciceró szerint nem mások, mint „az igazságosság csírái" (semina iustitiae), amik a legősibb nemzedékek óta a születésével minden emberben benne vannak. Az igazságosság velünk született csírái teszik lehetővé a megismerést, egyáltalán a közösségi életet, hiszen alapvetően vallás-erkölcsi tartalmú egyetemes fogalmakat jelentenek.155 A törvény a legmagasabb ész, ami a természetbe be van ágyazva. Innen merült fel a követelmény, hogy az emberi észnek a fizikai természethez kell orientálódnia, hogy az erkölcsileg helyeset felismerje, s ebben odáig jutottak, hogy az ember puszta biológiája támpontokat nyújt az erkölcsi törvényekhez.156 De éppen az a tény, hogy Ciceró a törvény eredetét az ember természetes adományaiban kereste, és hogy azt az egyedülálló helyzetét hangsúlyozza, ami az embernek az esze miatt jár a kozmosz egészében, megóvta őt attól a csapdától, hogy felszínes naturalizmusba essen. Az ember természete az esze; az ész nem csak formális képesség az erkölcsi ismeretekhez, hanem materiális norma is. Ez akkor válik világossá, ha szemügyre vesszük a természetes hajtóerőket, ösztönöket (principia naturae), amiből a sztoikus etika kiindult:- Az elementáris hajtóerő az emberben és az állatban közös, az ön-, és fajfenntartásra irányul. De már itt különböznek, ahogy ennek megfelelnek: az állat a jelenbe bezárt, mert csak a pillanatnyi ösztöne irányítja, az ember pedig az esze által cselekvése jövőbeli lefolyását és eredményeit is előre láthatja.- A szociális hajtóerő indítja a szülőket gyermekeik szeretetére. Itt is speciális különbséget találunk: az embernek szüksége van a közösségre, hogy a nyelvét kibontakoztassa. Különbözik az ember az állattól az igazságra való irányultságában is, ami az önmeghatározással egybekötött. Az ember egy olyan lényeg, aki önmagát csak a cselekvésre való saját belátásai által tudja meghatározni.- Az ember be tudja fogadni a rendet és a szépséget is, mégpedig nem a külső dolgokban, hanem a saját cselekvésében is. Ciceró hangsúlyozza, hogy itt erkölcs előtti javakról van szó, olyan természet adta célokról, ami tárgyat ad az ész választásának. 155 VANYÓ, L., Az ókeresztény kor és irodalma, SZÍT. Bp. 1988, 253. 156 Pl.: a férfi azért ne borotválkozzon, mert a természet növeszti a szakállát, hogy megkülönböztesse a nőtől. 68
