Gárdonyi Máté: A papi élet reformja a Trienti Zsinat korában (2001) - Studia Theologica Budapestinensia 27. (2001)
1. A papi élet reformja, mint az Egyház megújulásának alapja - 1.1. Válság és reformvágy a későközépkori egyházi életben
Paolo Prodi15 a jedini megállapítások korlátáira hívja fel a figyelmet. Elfogadja ugyan katolikus reform és ellenreformáció megkülönböztetését, de konkrét példákon mutatja be, hogy milyen nehezen alkalmazható a disztinkció. Hogyan értékeljük — kérdezi — az újjáéledő római inkvizíciót, mely reformista bíborosokra is lecsapott, vagy a humanista evangelizmus kétértelmű megnyilvánulásait? Mit kezdjünk olyan ellentmondásos személyiséggel, mint Carlo Carafa, a későbbi IV. Pál pápa, aki a szerzetesi megújulás és a bíborosi reform- mozgalom (Consilium de emendanda Ecclesia...) kulcsfigurájából az inkvizíció rettegett vezetője lett? Prodi nem osztja a Tridentinum kritikátlanul pozitív értékelését sem. Hiszen a zsinati munka csak igen nehezen haladt, többször veszélybe került a folytatása, végsősoron pedig a római centralizációt erősítette meg. Valódi fordulatot a zsinat szemléletében csak a XXIII. ülésszak reformdekrétumai hoztak, melyek a tévedések elítéléséről a salus animarum suprema lex esto elvére helyezték át a hangsúlyt. Ha pedig a zsinat hatását vizsgáljuk, meg kell állapítanunk, hogy a következő néhány évtizedben az előirányzott célok megvalósítása igen nehézkesen haladt, szinte országról országra változott annak sikere, nem utolsósorban a politikai szituáció függvényeként. A vitás kérdések ellenére azt mindenesetre le kell szögeznünk, hogy a terminológia tisztázása, a reformáció, ellenreformáció és katolikus reform kifejezések használati körének pontos kijelölése nyitja meg az utat a XVI. századi egyháztörténet eseményeiben való tájékozódáshoz, illetve a kor reformiratainak (így a papi szolgálatra vonatkozóknak) az értékeléséhez. 1.1.4. Az egyházreform későközépkori igényének interpretációja a szakirodalomban A továbbiakban néhány tanulmány elemzését tartjuk érdemesnek, melyek értékes szempontokkal járultak hozzá a későközépkori egyházi reformigény értelmezéséhez. Elsőként Ludwig Pastor16 volt az, aki programszerűen törekedett arra, hogy bemutassa: a Katolikus Egyházon belül is létrejöttek a fel15 PRODI, P., Riforma cattolica e controriforma. in Nuove questioni di storia moderna. Milano, 1964. vol. I. 357-418. 16 PASTOR, L„ 585-646. 16
