Gárdonyi Máté: A papi élet reformja a Trienti Zsinat korában (2001) - Studia Theologica Budapestinensia 27. (2001)

Következtetések

ségben és spirituálisán a szent szolgálatra egyaránt alkalmas papok hiányának leküzdésére.

S éppen a fenti komplex papnevelési célban jelölhető meg a sze- minárium-modell újdonsága: hiszen mindazok az elemek, amelyek a zsinati atyák számára fontosnak tűntek, külön-külön már felbukkantak a korábbi papnevelő intézmények gyakorlatában, a humanistáknak vagy a reformátoroknak a papi életforma reformját célzó törekvéseiben. A katolikus megújulás lelkipásztori ideálja azonban két lényeges kérdésben mindenképpen különbözött a protestáns modelltől. A pap alapvetően kultikus funkcióját ugyanis nem szakította ki a keresztény közösség felé irányuló feladatok köréből, ellenkezőleg, a szentségkiszolgáltatást a lelkipásztori gondoskodással összekapcsolva éppenhogy a szentségek kerültek a keresztény közösség életének középpontjába. Továbbá az is megerősítést nyer a reformáció pásztorképével szemben, hogy a szent szolgálat — a szentelésben kapott el- törölhetetlen jegy által — a pap egész emberi egzisztenciáját meghatározza, s ezáltal lényegileg elkülöníti a világi hívőktől.

A Trienti Zsinat korának egyházi reformtörekvéseire irányuló kutatásunk végső konklúziója nem lehet más, mint annak megállapítása, hogy a Katolikus Egyház — minden emberi gyengeség és az intézményi struktúra korhozkötöttsége ellenére — a reformáció krízisének idején is egyetlen elvet követett: salus animarum suprema lex esto.

134