Gárdonyi Máté: A papi élet reformja a Trienti Zsinat korában (2001) - Studia Theologica Budapestinensia 27. (2001)
Következtetések
Következtetések Kutatásunk a XVI. századnak, vagyis a reformáció, a katolikus reform és a Trienti Zsinat korának a papi élet reformjára vonatkozó különböző útkereséseit igyekezett bemutatni. Célunk volt, hogy felszínre hozzuk azokat az összefüggéseket, amelyek által az egymástól eltérő — sokszor egymással már konfesszionális alapon szembenálló — reformkísérletek mégis egységes képet mutatnak. Hiszen a bemutatott, a papi életforma megújítását célzó modellek — a középkori zsinatok, a humanizmus, a reformáció és a Tridentinum tanítása — egyaránt rendelkeztek sajátos értékekkel, s a hasonló törekvések a kölcsönhatás benyomását keltik, a hitviták korának feszültségei ellenére is. Figyelmünk középpontjában természetesen egy modell, a Katolikus Egyháznak a Trienti Zsinaton megfogalmazott papi ideálja állt. A katolikus klérus „trienti" reformja azonban — éppen a fent említett kölcsönhatás miatt — nem interpretálható a maga teljességében a tágabb háttér ismerete nélkül. Ezért most röviden azokat a szempontokat foglaljuk össze, amelyek értelmezik a zsinat örökségét, vagyis a papi identitásra vonatkozó tanítást, mint az egyházreform alapját. A papi életforma „trienti" reformjának hátterében mindenekelőtt a későközépkori egyház válsága és az ennek leküzdésére irányuló — jobbára helyi — zsinati törvénykezés áll. Az első „örökség" volt az, ami ellen, a második, amit vállalva született meg a Tridentinum papi ideálja. A későközépkori egyházi válság elemzése azért ütközik nehézségbe, mert a forrásszövegeknek a válságjelenségekre (fiskalizmus, visszaélések, a klérus erkölcsi hanyatlása) vonatkozó beszámolóit erős kritikával lehet csak figyelembe venni. Az mindenesetre tény, hogy a kor embere számára alapvető élmény volt: az Egyház reformra szorul. Ez a reformvágy mindazonáltal nem a vallásosság, hanem a klerikális egyházkép, végsősoron pedig a papi életforma krízisére utal. Amennyiben pedig a klérus és az egyházi struktúra egyre kevésbé felelt meg az újonnan jelentkező vallási igényeknek (a városok és egyetemek világának szubjektivebb vallásosság iránti fogékonysága), a helyzet egyfajta pasztorációs válságként is felfogható. A fennálló egyházi állapotokkal szembeni elégedetlenség abban a teológiai álláspontban nyilvánult meg, amely különbséget feltételezett a látha128
