Tempfli Imre: A Báthoryak valláspolitikája - Studia Theologica Budapestinensia 25. (2000)

3. A jezsuiták erdélyi missziója (1579-1603)

egy évben nyilvános vitákat rendeztek.294 Az osztályok egyébként 10- 10 fős csoportokra voltak osztva, a felelősök pedig naponta tartottak velük tanulmányi versenyt.295 Szellemi kiképzésük mellett a páterek a tanulóik hitéletére is nagy hangsúlyt fektettek. A növendékek naponta misén vettek részt és mi- nistráltak. Ugyancsak naponta háromszor imádkoztak közösen: fel­kelés után, vacsora előtt és lefekvéskor. Havonta gyóntak és áldoztak, vasárnaponként pedig szentbeszédeket hallgattak, elénekelték a ves- perást és tanultak a katekizmusból. Elmélkedések és lelkigyakorlatok egészítették ki a vallási oktatást és hitéletet. A nagyobb tanulók a nép közé jártak katekézist tartani, ismerték a Szentírást és a fontosabb vallási kérdésekre adandó válaszokat. A bensőséges hitélet fejlesztését célozta az 1582-ben G.P. Campano provinciális által alapított Mária- Kongregáció.296 Ebbe csak azokat vették fel, akik a jámborságban és a tanulásban kitűntek. Lelkileg és szellemileg válogatott elitképzés folyt ebben a szervezetben, amelynek maga Báthory Zsigmond fejedelem is tagja volt. Az iskolák színvonala egyre több más vallású növendéket csábított Kolozsvárra. 1584-ben például tizenhat protestáns pap fia tanult ná­luk, sőt a román görög-keleti püspök is itt neveltette unokáját, akinek felvételét személyesen kérte.297 Ferrante Capeci rektor 1585. március 10-én ezzel kapcsolatban érdekes tartalmú levelet küldött298 299 barát­jának, Hieronymo Piattinak (tl591)2". Egy főúr, akinek nevét nem hozza a rektor, fiát az atyákhoz adta iskolába. Amikor az egy alkalom­mal a disciplinât nem bírva hazament, maga az apa hozta vissza. Majd mikor ágynak esett, ismét csak rövid ideig engedte haza, hamarosan visszaküldte öccsével együtt a kolozsvári kollégiumba. O maga protes­tánsként halt meg, de fiait a jezsuita atyákhoz adta. 294 A nyilvános viták téziseit 1. MAH, I, 998-1000, dók. 368. 295 Leckéiknek katalógusát 1. MAH, 1,1001-1003, dók. 369. 296 A jelentések csak felsőfokban beszélnek róla: nagyszerűen működik MAH, II, 262, dók. 99; a legjobb tanulókat tömöríti magába MAH, II, 344-347; még az eretnekek is épülnek rajta MAH, II, 860, dók. 330; és ennek köszönhető, hogy sokan vállalják a papságot a magyarok közül MAH, II, 877, dók. 333. 297 Bíró, V., Az erdélyi katolicizmus, 53. 298 MAH, II, 772-783, dók. 301. 299 Az 1548-ban született Piatti milánói volt. 1568-ban lépett a Jézus Társaságba. Hosszú éveken keresztül segített a generálisnak a levelezésben. 94

Next

/
Oldalképek
Tartalom