Muzslay István: Magyar diákok a Leuveni Katolikus Egyetemen (1532-2000) - Studia Theologica Budapestinensia 24. (2000)
Új utakon
UJ UTAKON Miután Rómában már a hatvanas években lehetőség nyílt a magyar teológiai tanárok továbbképzésére, a hetvenes években próbálkozás történt arra nézve, hogy a magyar vidéki szemináriumok tanárai is hasonló lehetőséget kapjanak a Leuveni Katolikus Egyetemen. Sajnos ez a próbálkozás nem járt eredménnyel annak ellenére, hogy az Actio Catholica akkori elnöke, Várkonyi Imre is támogatta az ügyet. Lékai bíborosnak az Egyházügyi Hivataltól még arra is írásos engedélyt kellett kérnie, hogy a prímási levéltár vezetője egy hónapot tölthessen a leuveni egyetem könyvtárában. A hetvenes évek közepén a belga-magyar kulturális szerződés keretében egy fiatal szociológus érkezett a brüsszeli egyetemre. Első dolga az volt, hogy jelentkezzék a magyar követségen, ahol megmondták neki, hogy mindenhová szabadon mehet csak Leuvenbe nem. Az első útja mégis a leuveni egyetemre vezetett, ahol Muzslay professzort kereste. Muzslay atya egy másik furcsa esete ugyanebből az időszakból: „Telefonált nekem egy magyar hölgy a Liege-i egyetemről. Elmondta, hogy egy kongresszuson vesz részt, amit az alkalmazott pszichológia művelőinek szerveztek. Egy napra autóbusszal a leuveni Pszichológiai Intézetbe hozzák fel őket és szeretne velem találkozni. Mondtam neki, hogy délben várom az Intézet kapujában és együtt ebédelhetünk. Csaknem félórával a déli harangszó előtt máris a kapuban várt. Mondtam neki, hogy a tanárok klubjába megyünk ebédre. Oda ne menjünk mondta mert attól tart, hogy az egész társasággal együtt az oroszok is ott lesznek. Minden hasonló kongresszuson ugyanazzal a négy orosszal találkozik. Közülük egyről biztosan tudja, hogy nem pszichológus... 48