Fila Béla - Erdő Péter (szerk.): Teológus az Egyházben. Emlékkönyv Gál Ferenc 80. születésnapja alkalmából - Studia Theologica Budapestinensia 12. (1995)
Fila Béla: Teológus az Egyházban
szer címén. Már ekkor latolgatta a hagyományos dogmatika előnyeit, szabatos értelmezését és pontos bizonyítását, de már érezte hátrányait is, azt, hogy nehéz elsajátítani a megmerevedett szakkifejezéseket, a bonyolult fogalmiságot. Kezdte felismerni a teológiai érdeklődés irányát, a hittételek életszerű kifejtését, Krisztus központi szerepét. K. Rahner és M. Schmaus nyomán indul el, hogy a keresztény misztériumok tartalmát kifejtse és az élettel kapcsolatba hozza. Akkor is fölcsillan Gál Ferenc tekintete, ha szóba kerül a Szent István Társulat könyvkiadói tevékenysége. Szívesen beszél baráti körben arról az igen nagy vállalkozásról, annak kockázatairól és buktatóiról, hogyan vett részt a 60-as évek elején a könyvkiadói tevékenységben. A társulat akkori vezetőivel átérezték, hogy az új rendszerben új problémák jelentkeztek és jogos az az igény, hogy a teológiát életközelségbe kell hozni. Hiányzott a nívós, magasszintű, népszerűsítő teológiai irodalom. A papság számára nem voltak kellő teológiai könyvek. De a világiak sorában is nemzedékek nőttek fel hitoktatás és vallási ismeret nélkül. Teológiailag légüres tér keletkezett, amelynek betöltéséhez úgy látszott nem volt lehetőség és nem volt eszköz. Okosan és alkalmazkodó módon kellett elkezdeni a könyvkiadói munkát. A Szent István Társulatban Gál Ferenc sorra jelentette meg jelentős dogmatikai könyveit.1960-ban jelent meg elsőként a Katolikus Hittételek című könyve, ami nem volt más, mint a korszerű teológiai követelmények alapján összeállított rövid dogmatika a világiak számára. Már nem a hagyományos skolasztikus módszert követte, hanem a kerügmatikus, üdvtörténeti módszert. A 4000 példányban kiadott könyv 2 hét alatt elfogyott, sőt, kevésnek is bizonyult. Ez már jelezte, hogy jó irányba indult el és igen nagy szükség van az ilyen irányú könyvekre. Gál Ferenc ekkor már két dologban biztos volt; a katolikus emberek behatóbban meg akarnak ismerkedni az egyház tanításával és jó úton jár, ha a hitigazságokat életszerűen közli. 1967-ben átdolgozott formában adta ki az első művét Az Üdvtörténet Misztériuma címmel. A szerző egyre világosabban észlelte, hogy a teológus nem elégedhet meg azzal, hogy régi tévtanokkal vitázik, nem elégséges az elszavalt monológ, párbeszédet kell folytatni, a keresztény tanításnak a hit lényegét kell kifejtenie, azt, hogy az élő Isten párbeszédet kezdett velünk emberekkel. Teológiai módszere kezdett egyre határozottabb karaktert ölteni, és jobban kezdte kiemelni a krisztológiai és az antropológiai vonásokat. 22