Török József (szerk.): Doctor et apostol Szent István-tanulmányok (1994) - Studia Theologica Budapestinensia 10. (1994)
Vizkelety András: Szent István képének alakulása a középkori és barokk irodalomban
Szent István képének alakulása ra és e témákhoz is adódnak tanulságok. (18) A középkor első felében keletkezett királytükrökben az állam- és erkölcstan teljesen összeolvadt. A késő-középkorban azonban — Huizingával szólva — ez a mű - faj is a „moralitás” vonzásába került. Az államelmélet elhagyásához lassanként az uralkodó személyére vonatkozó elméleti részek visszaszorulása társult. Persze Németországban ekkor már nem lehetett sokat kezdeni az Imperium szakrális elképzelésével és a litimáció gondolatával. Az uralkodói etika taglalása viszont egyre szélesebb körű lesz és általánosan kötelező erkölcstanná válik. A humanizmus számára is a király-ság, mint „hivatal” matéria virtutis-t képviselt, amit elméletileg megfelelő erénykatalógussal, történelmileg pedig nagy uralkodók példájával lehetett bemutatni. A rákövetkező korszakban, a felekezetek korában, mindegyik egyház azt hangsúlyozta, hogy az uralkodó legfőbb kötelessége a vallás ( = felekezet) ügyének képviselete. Az abszolutizmus kiépítését szorgalmazó elméleti művek azután ismét a humanista virtust propagálják (ekkor nyúlnak vissza Tacitus- hoz is), és megjelenik, mint követelmény a gyakorlati politikum, az államrezon. (19) A magyar korona-eszme története jelentős része a magyar állam- tannak. (20) Európa országai között egyedülálló, hogy a középkori nemzeti monarchia szakrális-szimbolikus elképzelései a koronáról oly sokáig és oly széles körben, rendi és vallási különbségeket áthidal - va hatottak. Sőt az eszmét még a monarchiával szakítani akaró, rendi struktúrát követelő kora-újkori államiság is magáévá tette, miközben a koronát az uralkodó fölé helyezve az állam jog letéteményeseként fölértékelte. Kétségkívül a Szentkorona szakrális erőket hordozó absztrakciója jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az egységes Magyarország eszmei létét nem tudta kétségessé tenni sem az ország három felé szakadása, sem felekezeti megosztottsága. Ez az eszme áthatotta az elméleti írókat és gyakorlati politikusokat, akár katolikusok, akár protestánsok voltak, akár a töröktől megszállott részekben, akár Erdélyben, akár a királyi Magyarországon éltek légyen. Ebben a vonatkozásban Révay Péter nevét kell feltétlenül megemlítenünk. (21) Ő volt a Prágából 1608-ban Magyarországra (Pozsonyba) visszakerült koronának első őre, amely koronával Mátyás főherceg még azon évben királlyá koronáztatta magát. A humanista iskolá- zottságú, Justus Lipsiusszal levelező, lutheránus Révay két latin nyelvű történeti művet írt, a Commentarius -t (1613) és a csak halála után, 1656- ban megjelent De Monarchia-l, amely Magyarország 295
