Török József (szerk.): Doctor et apostol Szent István-tanulmányok (1994) - Studia Theologica Budapestinensia 10. (1994)
Dümmerth Dezső: A Mária országa - eszme és Szent István
A Mária országa - eszme és Szent István resni a „vértanúk” sírját. Egyházi felfogás szerint ugyanis ezek a hercegek nem a hitükért haltak meg, saját testvérük is keresztény volt, aki a trónutódlás miatt gyilkoltatta meg őket. A nép azonhan szenteket lát bennük és csodákra hivatkozik, a metropolita végül enged a nyomásnak. (14) Igaz, a több éven át folyó törekvésben ekkor már szerepet visz a Rurik-dinasztia is, a meggyilkolt hercegek Kievben ekkor uralkodó unokaöccse, Izjaszláv is, míg végül 1072-ben megtörténik az ünnepélyes szentté avatás. Újabban egy hazai vélemény még azt a feltételezést is megpendíti, hogy más, külföldi minták között ez a kievi kano- nizáció is hatással lehetett az ifjú László hercegre, a későbbi Szent László királyra,, aki éppen ekkoriban járt az Árpádokkal rokon Izja- szlávnál, hogy fegyveres segítséget szerezzen Géza bátyjának és magának, unokatestvérük, Salamon király ellen. Segítséget nem kapott, hiszen a kievi Izjaszláv éppen Salamonnak volt közeli rokona, anyjának fivére. Még ha a szituáció némi hasonlósága — hogy az unoka- öccs viszi végbe nagybátyja szentté avatását — benyomást gyakorolhatott Lászlóra, ott volt ekkor már a döntő, elválasztó tény is: 1054 óta a keleti egyház elszakadása Rómától. A pápai legátus, Humbertus és a bizánci pátriárka, mint ismeretes, kölcsönösen kiközösítették egymást az addig egyetlennek számító Egyházból. (15) A római rítussal tartó Magyarország számára most már nem csak a latin liturgi - ához való ragaszkodás engedte le a függönyt a további, keleti hatások előtt, hanem a Szent Péter római utódlásának kérdésével együtt a már korábban megfigyelhető, szellemi sajátosságokban való különbség is. A kanonizációk történetével foglalkozó kutatás adatai érdekes módon hívják fel a figyelmet itt a korabeli Európa keleti és északi részein ható jelenségre, a „passzív mártíromságra” - amelynek nemcsak orosz, hanem skandináv és angolszász példákban is nagy a szere - pe. A népre itt szuggesztív erővel hatnak a „jó” királyok és hercegek, akik valójában nem azzal tűnnek ki, mint a nyugati típusu, főként papi rendben lévő aszkéták, hogy hőzi fokban való küzdelmekben gyakorolják az erényeket. Ebben a típusban voltaképpen egyetlen „erény”: az ártatlanul elszenvedett halál az, ami döntő a megítélésükben. Éppen a kievi példán figyelhető meg, hogy még az sem akadály, hogy a vértanuságot szenvedő király más tekintetben távolról sem „mintaszerű” életű, esetleg egyenesen vétkes is. Sőt, még vértanúság nélkül is nagy hatással van a népre az „esendő emberi ”-nek ellenére 179