Marton József: Papnevelés az erdélyi egyházmegyében 1753-tól 1918-ig - Studia Theologica Budapestinensia 5. (1993)

III. Rész: Papnevelés Erdélyben 1848-tól 1918-ig - 5. Szakasz: Adalékok a szeminárium belső életéhez

végig élte, örök terveinek egy elérhetetlen gondolatát bemutatta a földi lét korlátái között. Az előbbi megmutatta az Istent.

Megtanultam, hogy ha Ót meg akarom találni, érzések között kell keresnem, azokkal beszél, azokat kérdezi ,Mi végre jöttä? Kit kerestek?".

A tudomány megformálni törekszik az alakját, az ó hasonlatossága szerint, a művészet díszbe öltöztette, szépen redőzött ruhát tett a vállaira, a költészet hangulatokba, a bibliai idők olajfái közé állította; de az Istent csak a lelkem találta meg, bár földi formákkal a terében, mert az én Jézusom előbb az érző léleké és csak azután az észé is.

*

Sokan járultunk elébe. Valami nehéz csönd volt, mintha a feszült várakozás emelte volna folénk. Ilyent az élet legkomolyabb pillanatainak átérzése szül csak. Kihallgatásra mentem.

Hogy álljak elébe? Itt van előttem a mennyegzói ruha, szenvedés alkotta a nélkülözésül. Hogyan vegyem magamra?

Oda álljak talán elébe.

Jézusom! Ügyetlenek a kezeim. Úgy húz a földre ez a köntös! Olyan nehéz...! Minden bűnöm rajta csüng. Látod a démoni erőt a mellemen, azt vedd le legalább!

Megállók előtte, remegő lábakon, fölvetem a főt, a férfi önbizalmához az Ó erejét kérem:

Mester! Nem panaszkodom. Szemeim kiégtek a sok virrasztástól, karjaimon szögletes az izom a sok munkától, agyam fáradt, az érzéseim hangtalanok, foszladoznak. Mutatom az utat, amelyen idáig jutottam, amelyben minden lé- pésfáj.

Előhozom a megsemmisült tervezgetéseket, amiket valaha a jövő bizalma az ifiúi törekvéseim hordottak egybe s a szegénység egy ütéssel kiütötte a kezeimből, mint a pajkos gyermek kezéből kihull a cifra virágváza.

Talán a bántalmak sebeit mutattam, amiket még a kis fiú kezére égetett rá az ember? Ez az emlék is főikéi bennem, percekig elringat, mintha jól esnék az a tudat, hogy én már annyit szenvedtem.

184