Reisner Ferenc: Csernoch János hercegprímás és IV. Károly - Studia Theologica Budapestinensia 4. (1991)
Az utolsó magyar királykoronázás
denszentek litániáját. A litánia után a koronázó főpap kérte Istent, hogy oltalmazza a királyt. Ezután következett a felkenés szertartása. A prímás szent olajjal megkente a király jobb csuklóját, könyökét és vállát. A megkenés után a fókamarás és a fóudvarmester a két segítő püspökkel együtt ráadták a királyra Szent István koronázási palástját. Ezután megkezdődött a szentmise. Az „Alleluja" után a prímás átnyújtotta az qrszág kardját a királynak: „Fogadd el a mi méltatlanul felszentelt kezünkből ezen, az oltárról levett kardot, mely Isten rendeléséből az egyház védelmére van rendelve. Övezd fel ágyékodat e karddal, hatalmas úr, és gyakorold általa a méltányosságot, tipord el vele a gonoszságot, védd meg vele híveidet, szórd széjjel az ellenséget, védd meg a gyámoltalanokat, légy győzelmes az erények gyakorlásában is, hogy így üdvözülhess." Ezután felövezte a karddal a prímás a királyt: „Kösd fel oldaladra kardodat, leghatalmasabb, de gondold meg, hogy a szentek nem karddal, hanem hitükkel győzedelmeskedtek királyságok fölött."14 Régi hagyomány volt, hogy a nádorhelyettes és a prímás együtt helyezik az uralkodó fejére a koronát. Tisza István részvétele a koronázási aktusban - református volta miatt - a közvélemény részéről heves tiltakozást váltott ki. Amikor Csernoch János Valfré di Bonzo bécsi nuncius tudomására hozta, hogy a koronát Tisza István nádorhelyettessel együtt kívánja IV. Károly fejére helyezni, a nuncius a következőket válaszolta: „Nem tudom csodálkozásomat visszatartani, amiatt, hogy ennél az ünnepélyes ceremóniánál, amely által az apostoli privilégiumot a trónutódló fejedelem Szent Istvántól átveszi, és ősi pápai kiváltság révén az Apostoli Fenség címet viselni fogja, egy olyan személy, mint a protestáns vallású kormányfő gróf Tisza vallásunk ellensége közreműködjék."15 14 Koronázási Album 52.o. 15 Erich Feigl: Kaiser Karl Persönliche Aufzeichnungen, Zeugnisse und Dokumente (Wien, 1987. 77-78.0.) 54
