Fejér György: Az ember' kiformáltatása esmérő erejére nézve. Vagy is: a' közhasznu metaphysika (Pest, 1843) - M.840

47

§. 55. Ezen tárgyairól belső érzékünk minket tellyesen bizonyosokká tészen: mert magunkat ugyan közvetetlenül nézzük, a’ munkájiban ’s tehet- ségiben pedig közvetve; gondolásinkat, ’s akár melly változásainkat másra nem visszük, hanem csak magunkra. Gondolnunk, hogy a’mit gondoltunk, ne mi gondoltuk légyen, tellyes lehetetlen. Sőt az Isten se teheti, hogy a’ mit gondoltunk, ne mi gondoltuk légyen. Hogy valamit gondolhassunk, vagy előbb vagy utóbb gondollyunk: meggátol- hattya ugyan, de hogy a’ mit gondoltunk, ne mi gondoltuk, vagy gondolatunk ne légyen az, a’ mit gondoltunk , nem teheti.

§. 56. Mihelyt valamelly külső előterjeszt- ményt megtudtunk , arra tekéntvén, 1) észre vesz- szük mi, hogy azt Énünk fogadtad bizonyos tárgytól ; hogy szenvedőleg fogadta el; hogy Ö eggyesíté annak jegyeit, és arra vitte; észre vesszük tehát hogy ő valóképp van. 2) Észrevesszük, hogy előler- jesztésink’ megszűntével, változásával is énünk ugyan az, állandó; tehát énünk állat; ’s énünknek változási vannak. 3) Észrevesszük egyetemben, hogy énünk előterjeszlésinknek, új meg’ új gondolatinknak váltózásinknak résznyire elhatározója, és így ő maga valóságos ok; elhatározati pedig valóságos munkái. 4) Észrevesszük, hogy énünkben a’ változások egymás utánn köveil^- zők , ő tehát üd oben való.

§. 57. Énünk önnön munkájiban, változásiban, módosulatában láttya, nézi előre magát; ebből tehát: nézek,gondolok, elvonatás által nem lehet; minden tette, gondolása előtt meg van benne a’ létei : ez teszenminden előterjesztést, gondolást és esmérést lehetségessé. Azért a’ki tudja, hogy gondolkodik; esmér; tudja azt is, hogy ő van; ’s tudja, hogy nem azért van, mivel gondolkodik, hanem azért