Fejér György: Az ember' kiformáltatása esmérő erejére nézve. Vagy is: a' közhasznu metaphysika (Pest, 1843) - M.840

211 elégítő okát sem magokban, sem valamiben más­ban, egyéb a’magától való Istenben, nem tarthat- tyák; ennek lehetőségűkhez eggyesülésével lettek semmiből, ’s ennek attól elválásával semmivé lennének; tehát valamint teremtetniek, úgy fenn tartatniok is az Istentől szükség. A’ mesteri mü­vek folyvást lételöknek kielégítő okát azon matéri­ákban, mellyekből lettek, ’s mellyeket fenn tart az Isten, tartj ák; azért tehát, hogy fenn maradjanak mesterük’ fenn tartására nincs semmi szükségok. így van szinte a’ dolog erejikre nézve is. Ha bár tehát a’müvek’ fennmaradására mestereiknek fenn­tartása és befolyása, minekutánna elkészültek, szükségtelen is ; mind rv.on által a’ teremtmények’ fennmaradására, és munkálataikra az Istennek fenntartása, és befolyása szükséges. 2) Tartanak attól is: ha az Isten befolyással van szabad akaratunkra is, nem lészen e a’ jó csele­kedetünk csak név szerént a’ miénk; tulajdonképp pedig az Istené, és így minden jutalomra érde­meden; a’ rósz cselekedetünkben pedig részes, és így közös ok ő?De nincs mitől tartaniok: noha az Isten a’ jó cselekedetünkre , ereinket fenn tartván, valóságos befolyással van , az mégis miénk tulaj­donképp: mert azé, ki akaratunkat arra elhatá­rozza ; de ezek mi vagyunk, nem az Isten; iní ha­tározzuk szabadon el, tehát jutalomra érdemes ma­rad cselekedetünk. A’rósz cselekedetemben is aka­ratunkat mi határoztuk^csupán el; elhatárazatunk- ban nem részes az Isten. Az Isten csak fenntar­totta akaratunkat, hogy elhatározhassuk; nem is azért tartotta fenn, hogy roszra határozzuk, hanem inkább jóra; nem is akarta az Isten, hogy roszra határozzuk, sőt ellenben tiltotta; tehát, béfolyás- sal lévén is az Isten akaratunkra, ’s ezt fenn tartván , a’ bűnben semmiképp se részes.

Next

/
Oldalképek
Tartalom