Fejér György: Az ember' kiformáltatása esmérő erejére nézve. Vagy is: a' közhasznu metaphysika (Pest, 1843) - M.840
280 hat. 2) Énünk belsőképp érzi, hogy se magát se mást nem teremti, nem is teremtheti; magát mun- kájitól, ’s munkájit más’ munkájúéi nyilván megkülönbözteti szükségképpen; ha az égre függeszti szemét és eszét eggy csendes estével, kéntelen így mondani: Isten! melly felségesek a’ te mun- kájid: melly örvendetes ezeket nekem látni! A’ természet’szava soha sevallya: Melly felségesek az én munkáim! melly örvendetes ezeket nekem gondolnom!! 3) Azon vélemény is, mellyen épül, önkényes, nem szükségképp való, nem belső természetünktől határoztatok el: mert ezen kitétel: A = A. Én Én vagyok; Én énemmel ugyan az vagyok: magával nem hozza: hogy Én magam, és minden más’léteiének kielégítő oka is legyek valóképp. Ama kitétel megfordítva is igaz marad: A = A. A’ nem énem az a’ mi nem énem; a’ neménem ugyan az a’ mi nem énem. így tehát meg’ a’ nemén volna mind magának, mind másnak, énemnek is létele kielégítő oka. Ezen kitételt tehát mind énünkre mind nem énünkre önkényünk szerént alkalmaztathatni; azért az erkölcsi rend, az énünk és e’ világ közötti rend, kielégítő ok , Isten nem lehet. De lásd: Wien. Jalirb. 1. c. §. 244. Az Isten különösen értelmére nézve: 1) Mindentudó: mindent, csak megesmértet- hető légyen, nem csak magát, hanem mást is, nem csak a’ lévőket, hanem a’ lehetőket is, nem csak állattyokra, hanem tulajdonságaikra, voltt, mostani és jövendő állapottyaikranézve is, esrné- ri; nemcsak esmeri, hanem nyilván megkülönböztetve, okaikkal, és munkáikkal, szükségképp» telyesen tudja; nem gondolkodva , nem értekezve, nem okoskodva, hanem nézőleg tudja; nem részenként, egymás mellett és utánn, hanem egy- gyült eggy tettében nézi: mert mint végnéiküi-va-
