Schnell, Ludwig Peter Johann: Példákba foglalt erköltsi tanítások. Második darab (Pest - Posony, 1822)-988
De most mutattameg: hogy ő a’ Törvénykezést nem a' maga haszna vadászásáért indította, mert abból magának éppen semmit sem tartott- meg; hanem két részre osztotta: egygyik részét adta annak az ellenségének , a’ kivel törvénykezet t, másik részét pedig ajándékozta annak testvér Húgának. Az emberi szeretet nem keresi taak az 5 hasznát, nem gerjed hamar haragra, nem gondol gonoszt, nem örül a’ hamisságnak; örül pedig at igazságnak. 1. Kór. 13: 5, 6. Nyóltzvanliarmadik Példa. Egy bátor szívű Burkus Katona. Az igazi bátorszívüség nem tsak abban áll: hogy az ember á’ veszedelmet felse veszi, és annak bátran megy ellenébe; hanem még abbanis, hogy a’Fájdalmakat békével tűri és hordozza. Ennek a’ bátorszívüségnek egy Burkus köz Katona igen szép próbáját adta í^öó-dik esztendőben Oktober első napján esett ütközet után. Midőn tudniillik a’ Tsata után a’ megsebesittetett Burkusok békötözteltek volna, találtak egy Katonára, kinek egygyik lába elvólt lőve. Volt még ennek egy Öt- tse ugyan azon Regementnél, ki hasonlóképpen sebet kapott. Midőn a’ Sebgyógyiió -Orvos az ö- regebbikhez közelített volna, bogy a’ lábát békÖs- se$ monda az: „Kösse bé elébb az Otsémet: mert még az szolgálhat, én már nyomorék vagyok •—A’ Seb orvos a2t mondotta neki: bogy az ő sebje sokkal veszedelmesebb mint az Ottsééj engedje tehát o 2l6 Nyóltzvanharmadik Példa.