Ismeretlen szerző: Liturgia, vagy a közönséges isteni-tiszteletnek és az arra tartozó némelly szent rendtartásoknak és foglalatosságoknak módja és formája (Sárospatak, 1814) - 90.200
Figyelmezzetek azért ezeknek feleleteikre, hogy látván előmeneteleket, annál buzgóbb szívességgel ajánlhassuk őket a- lázatos könyörgésünk által az Istennek kegyelmébe, és még az’eggyűgyübbek is közöttünk megemlékeztessenek ezen kisdedek által a magok keresztyéni kötelességekre, méltóságokra és reménységekre. Azt kérdem tehát legelsőben is tőletek kedves Gyermekeim! Mi végre állót— tatok-elő e’ Gyülekezet’ eleibe?— Felelj- meg N. N. F. A’ végre, hogy a’ mi keresztyéni hitünk, reménységünk és fogadástételünk felól magunk Önként az egész gyülekezet’ hallattára vallást tegyünk. ^ K. Miért szükség néktek ezekről közönséges vallást tenni, hiszen mi a’ ti szü- léjiteknek és nevelőjiteknek is elhihetnénk azt, hogy ők titeket az igaz keresztyén Vallásban kívánnak nevelni? F. Azért, mert mikor szüléink minket a’ magok képekben előállíttatott keresztatyánk ’s anyánk által, a’ szent keresztsedben, a keresztyének’ társaságába béaján- lottak, azt fogadták, hogy gondjok lessz keresztyéni neveltetésünkre, és az idves- ségcs tudományban ’s a’ jó erkőltsökben ( 30 )