Tavasy Lajos: Levelek Erdélybe Magyarországbol. Papnak a tanító (Pest, 1848)-76
V sem, a hol örök változás van, mert az egyik részen halált fogsz ölelni és a másikon chaoszba merülni; hanem keresd ott, a hol fokonkinti fejlés van, természetszerű bontakozás régi alakulatból uj alakitásra. S ez az igazi haladás. Az igazság fejlemény és e fejleménynek gyümölcse, nem pedig mindjárt kész nyeremény, a melynek csak örökébe kell szállni. A fejleményt maga magának kell eszközölnie az igazság után törekvőnek, legyen az nemzet vagy annak csak egyes polgára, egyház és annak egyes hive, tudomány és annak szerzője, követője, búvárja. Ki nyereménnyel éri be, az legfeljebb is csak a hit karjaival öleli az igazságot, de nem birja azt mint önszerzeményt. Ilyen a szabadság is. Szabadnak hiszi magát, ki az örökölt alkotmányban nyugott, ki azzal éri be , mit mások reá ruházta- nak, ki ott állapodik meg, hová mások által helyhezteték és ki e helyzetében boldog. Szakasztott azon módon van az ember a hittel. A hit boldogit, a hit üdvözit, ha t.i. boldogság és üdvesség anyi mint nyugalom , kibékülés önmagával, csend a viharok ellentéte nélkül. Legyen boldog, ki ily boldogsággal beéri, én a mozgalmat választom, az életváltozatát, mert engem az élet boldogit, nem pedig az élet nyugta , nálam élet és nyugalom koránsem egy jelentésű. E levelek Írójában is azt vevém észre, s ugyanazért csatlakoztam hozzá, vagy engedém, hogy ö hozzám csatlakozhassák és hogy e levelek napvilágot lássanak. Oskola és egyház , pap és tanitó között, még csak csirájában van nálunk az ellentét ; de ki tudná e csirát észrevenni — ha t. i. tudja mikint az ellentétek nyilatkozta mellett igazság kezd fejledezni, élet kezd mozdulni, szellem kezd munkálni —ki tudná, mondom, e csirát észrevenni, anélkül hogy mindjárt hozzá ne kívánkoznék csatlakozni , a nélkül hogy mindjárt ö is fejleszteni nem segitne ,
