Tavasy Lajos: Levelek Erdélybe Magyarországbol. Papnak a tanító (Pest, 1848)-76
4 8 ifjodnunk önmagunk életének határain belül. És ha mitsem változtatnánk is, legalább megtudandjuk, mint állhatunk ki uj meg uj ostromot, a nélkül, hogy müködtünknek eddigi utjátol elállani kénytelenek volnánk. Tehát eszmeharc elvi igazságért ,,for ever.“ De vidéki Tátrai felünk azt mondja, hogy üdvtelen és hálátlan akikelés a tanoda részéröl az egyház ellen, a leány részéröl az anya ellen, mert ugyan is a t an o da az e gyliá znak köszöni létét.— Etekintetben én— oh békés jó felem! meg meremforditani az állítást ezen családviszonyi hálátlanság bűnébe csavaró okoskodást. — Tátrai azt mondja: a tanoda az egyháznak köszönheti hogy világra jött, tehát nem szabad nekie tőle elszakadnia, vagy magát mellette önálló és rokon viszonyba helyheztetnie. A nélkül hogy ezen okmondato- lást még logikátlannak is állitnám, és kegyeletnélkülinek — mert a mint a leánynak van hálakötelessége az ő szülője iránt, úgy ismét kötelezettségben áll az anya is a gyermek iránt, ő ezt kiházasitani, maga lábára és szárnyára bocsátani tartozik, mert külömben nem ßzereti gyermekét, nem szereti önmagát, ha gyermekében folytatandó és ezeriziglen újulandó életét nem akarja eszközöltetni, — a nélkül, mondom, hogy ezt helytelennek állítanám, szabadjon csak kísérletet tennem — a mit még eddigé nem hallottam, hogy valaki mert volna — a tételt megforditanom, és azt vallanom, miszerint inkáb az egyház köszönheti léteiét és világra jöttét a tanodának, — vagy mivel e szó testületies fogalmát nem igenismerték még a régiek, a tudománynak, az emberiség tanítása és tanittatása szükségének, a nevelés esz- közöltetésének, az isteni gondviselés ez utoni elősegélésének. — Az ó testamentom prófétái tanítók voltak; keresztelő János, Jézus elő- nöke vagy előfutója, tanitóvolt a pusztában, elve a megtérésre vezetés és serkentés, az isten országához való útmutatás; Jézus világtanitó volt, az emberiség tanítóinak örök példánya, kinek tudománya is örök , az emberiség cáfolhatlan igazságai körül forgott, sőt egyenesen ezen igazságok közléséből s közlésében állott; Jézus tanítványai uj tanítói voltak az igazságnak az örökké kinyilatkoztatott tudománynak; az első keresztyén atyák ismét csak tanitók voltának, sat. — és mindezek, mind meg anyi nevelők is, nevelői a népeknek, az emberiségnek. — De nem voltak ám tanitói és nevelői a kiskorúaknak, a zsenge és még fel nem serdült ifjúságnak — ezt mondja Tátraim,— ők a a nagykorú hi veket vezérelték, és Jézus midőn Simont és Andrást sat. választó tanitványiul, nem gyermekeket választott. Itt elfelejti felünk, mint akará Jézus, hogy mindnyájan gyermekekül tekintsük magunkat az igazság vizsgálatában és keresetében, mert az igazság az atya, mi pedig az atyához csak mint gyermekek juthatunk; de azt is elfelejti vidéki felünk, hogy Jézus épen úgy magához hivá és jönni engedé a gyermekeket is és övéknek mondá a menyeknek országát ! Ne tévedezzék tehát Tátrai ur, mert az igazi nevelő ma sem tesz külömbséget gyermek és nem gyermek között, a midőn az igazságra, világosodásra, jobbulásra és az emberi élet szépítésére
