Tóth Ferentz: Keresztyén erköltstudomány (Pest, 1817)-682
sonlő embereket a’ Négereket egész tsordábann, és békóba verve , hajtván őket a’ Vásárokra, —• vélek, mint Amerikai és Afrikai termésekből kereskedést űzvén. így adják el mint Tartomány Termést a’ Cirkassiaiak és Mingrelek az ö tulajdon leányaikat és feleségeiket másoknak örökös áron. Jó’sefet is igy adták el az ö báttyai. Ezt az Emberiséget borzadásba hozó tsele- kedetet edgyátallyában tilalmazza az Erköltstu- dományj mivel ez az emberi Méltóság, az emberi , ’s természeti jussok, az emberi személység megbestelenitése , és természettől belénk plántált közönséges emberszeretet, és bctsiilés ellen van. Ez által a’ jelentetik ki, hogy, ezek az emberek ollyanok, kik mi nálunk természettel alább való eredetű, Classisú, tzélú, és tulajdonságú valóságok, a’ mi pedig éppen nem igaz. Bizonyára edgy .Anglus, vagy akármclly nemzet sem akarhatja azt, hogy ötét a'Néger örökös rabszolgájává tévén, mint az ökrét úgy adja el ; az An- glusnak, vagy akármi más Nemzetnek sem szabad hát ezt tselekedni : mert a’ mit nem akarunk, hogy mások nékünk tselekedjenek, mi se tselekcdjük őzt másnak. Megsértetik ezen tselekedet által a’ Vallás; melly az embert úgy nézeti velünk mint Istennek képét, ■— mint vélünk azon edgy Atyának gyermekeit, — mint a’ kiknek az Istenhez kell hasonlóknak lenni, — mint a’kiknek Rendeltetések e* földön a’ magok erköltsi kimivelése, — és mint a’ kik edgy- mást tartozunk szeretni. 1. Mos, Q: (j. Péld. i\ 23* Jak. 3 ’• Job. 31 : 13 — i5.- — Még a’jószágban álló tulajdonnak elragadozása is tilalmaz- tatik: hát az emberi eredeti, és elidegeníthetetlen természeti jussoknak az ember személységé- nek, szabadságának elrablása hogy volna szabados ? — Utoljára , mi emberek edgy másnak ból- dogitására teremtettünkj úgy de as örökös rab* k22 Her. Hot etess ég tud. III. Sz. IF. R.