Tóth Ferentz: Keresztyén erköltstudomány (Pest, 1817)-682

/ Az Emberi Méltóságról. m 4. ) A’ mi Rendeltetésünk nemesebb az Is-» fennek akaratjából, minden földi teremtések ren­deltetésénél. Mert tsak mi vagyunk ollyanok, kiknek az Istenhez a' Szentségben hasonlóbbakká lehet, és kell lennünk, s a kik ennél fogva a’ Virtusra, és ahoz illő boldogságra rendeltettünk. — Ezen mi Emberi Méltóságunkat írja le 5. ) A’ Szent írás, midőn egyedül magáról az emberről mondja, hogy minden földi teremte sek közt tsak az ember teremtetett az Isten hé- pere,— és hogy tsak ezt tette az Isten Úrrá e% földön , — továbbá, hogy az Angyalok is tsak kevéssel nagyobbak nálunknál, hogy mi Isten Jiai vagyunk, és amaz örök életnek részesig s tsupán mi tőlünk kívánja az Isten hogy olly tökéletesek lényünk miképpen tökéletes a mi Mennyei Atyánk az égben. — Ezen Emberi Méltóságunkat levetkezzük, a* Vétkezés,—és magunk Me gálát so nyit ás a által melly abban áll, ha valaki a’ maga betsét, és az itt elől számlált tulajdonságait nem esméri és nem érzi, ’s ember társával mint eszközzel úgy bánik, és azért hogy szegény, alatsony sorsú kevesebb* re betsüli mint a’ gazdagot, holott az ö belsőbe* tsétől az Embert, az ő külső állapotáért meg* fosztani nem szabad. — Különösen pedig: 6. ) A’ mi Keresztyéni Méltóságunk a’ kö­zelebb mondottakon kívül abban áll, hogy mi az Isten által a’ Jézus Tudományára méltóztattunk, mellynél fogva nékünk az ő Tökéletességeiről, mi bennünk való Tzéljáról, Isten, magunk, fele­barátink eránt való kötelességeinkről, és a’ mi jövendő életbéli állapotunkról, tisztább, bővebb és illendőbb esméreteink vágynak, mint más akár- melly Vallást követőknek. Továbbá hpgy mi olly drágák voltunk az Isten előtt, hogy a* maga

Next

/
Oldalképek
Tartalom