Körmöczy Imre: A keresztény hit 's egyház' történeti kifejlése 1. 2. kötet (Pest, 1845) - 680a

49

melly tanítását hűn megőrizné, ’s ez által az emberi nem’ üdvösségét a’ világ’ végezetéig munkálná. Tekintve tehát Megváltónk’ isteni bölcseségét, kételkednünk józanul nem lehet, hogy egyhazat alapított. De mit a’ helyes következtelésből méltán gyanítunk, azt valósággal létesítve olvassuk Üdvezitőnk’ tanításában. Ő kijelentette, hogy mennyek’országát, azaz: a’benne hivők’ társulatát jött alapitni a’ világra: egyszersmind kijelelte az ösvényt, ki az ünnepélyes avattatást, mellyen át országába juthatni: „Bizony, bizony, mondom nektek, ha ki újonnan nem születik vízből és sz. Lélektől, he nem mehet az Isten’ országába.“ Eledelt is nyújtott, mellyel egyházában hívei az örök életre táplál- tassanak : „Én vagyok az életnek kenyere; ha valaki ezen kenyérből eszik, az örökké él.“ Mi Jézus’ egyházának természetét közelebbről illeti: ez mindenben megfelel alapitója’ isteni méltóságának. Magát nagyszerűségét tekintve, olly magasztos eszméje, miilyen emberi agyban nem született, annál kevésbbé létesíthetett volna emberi erő. Határai egyházának elnyúlnak a’ világ’ minden részeire, mert sem hely, sem tartomány, sem kelet, sem nyugat, hanem a’ világ’ mindannyi sarkaira rakta le talpkövét. Nemzet és

nemzet, ember és ember közt elrontván az el4