Körmöczy Imre: A keresztény hit 's egyház' történeti kifejlése 1. 2. kötet (Pest, 1845) - 680a

H5

képei, a’ császárok’ szobrai mindenféle üldözött— teknek menedékül szolgáltak. Igen illő és méltányosnak tartatott tehát, hogy hasonló joggal láttatnának el az egy élő Isten’ templomai is. Annál kívánatosabb volt pedig ez, minél nagyobb önkény és hatalommal bántak az urak szolgáik- és alattvalóikkal. A’ büntető törvénykönyv’ fejletlen állapotában, a’ felbőszült hatalmas ellen, az ártatlanságnak védelmet törvény’ pajzsa nem nyújtott, ’s a’ biró’ bosszúja elől menedéket hiába keresett a’ bevádlott. Illy körülményekben a’ szent helyekrei menekvülés volt egyedül azon mód és ut, mellyen az ártatlanság kiderült, ’s az önkény és hatalmaskodásnak gát vettetett. A’ püspökök szem elől nem tévesztvén azt, hogy a’ bűnösnek Isten’ nem kívánja halálát, hanem megtérését és életét, azaz : hogy a’ büntetés’ czélja nem egyedül a’ vétek’ megboszulása ’s a’ bűnös’ szenvedése, hanem inkább az eltévelyedettnek megtérése, vagyis javítása; az egyházban menedéket keresőket pártfogása alá vette, kiknek nem egyszer bizonyult-be ártatlanságuk, ’s hahogy vétkük bebizonyult, közbejöttökkel a’ törvények’ szigorúságát meglágyítani iparkodtak. Ekint sok ártatlant mentett meg az egyház, sok eltévelyedettet adott javítva vissza a’ polgári társaságnak. Constantin példájára több utána következő császárok törvénybe iktatták az egyház8 *