Körmöczy Imre: A keresztény hit 's egyház' történeti kifejlése 1. 2. kötet (Pest, 1845) - 680a

132

géjétől, ’s mi hamar eltévelyedik, ki gyarló elméjét az isteni kinyilatkoztatás fölé emelni vakmerő elbizottsággal törekszik! Megtanuljuk a' hit’ szent- séges titkait ájtatos tisztelettel fogadni, ’s nem azok’ megfoghatlan természetét, tapogatni akarni. Előttünk lévén azon szerencsétlenek’ példája, kik midőn a’ hit’ mélységes titkainak pecsétjét szent- ségtelen kezekkel illették, magát a’ hitet is elvesztették, ’s a’ legnagyobb hiba- ’s tévelybe merni tek.

A’ tévelygőket jobb útra téritni a’ püspökök fő gondjaik közé számitották. Minden eszközöket használtak az ingadozóknak a’ hitbeni megerősítésére ; ’s ha atyai ’s főpásztori törekvéseik meghiúsultak, csak akkor zárták ki a’ hívők’ egységéből , midőn őket továbbá tűrni annyi lett volna, mint az általok tanított tévelygéseket helyesleni, ’s más ártatlan híveket a’ csábítók' martalékául engedni. Ekkor mint megátalkodott engedetleneket, a’ Jézustól nyert hatalomnál fogva az anyaszent- egyház, hibáikat kárhoztatván, őket is az egyház’ kebeléből kizárta ’s átok alá vetette. E’ cselekvésből minden időben kitűnik, mi hű őrje volt az anyaszentegvház Jézus’ tanításának, mellyetsem megcsorbitani , sem azon valamelly legkisebb lényeges változást tenni nem engedett. Végre midőn az eretnekségek alkalmul szolgáltak a’ kér-