Körmöczy Imre: A keresztény hit 's egyház' történeti kifejlése 1. 2. kötet (Pest, 1845) - 680a

tárgyává nem egyszer tevék ezért őket. ’S valóban keblünk' őszinte vágyása: vajha a’ kereszténységet soha meg ne zavarhatta volna az eretnekség és szakadás’ boldogtalanitó ármánya! Azonban a’ megtörténteket megsemmisítni lehetetlen, ’s igy a’ szomorn látványról vigaszt kereső lelkünk talál az isteni gondviselés’ ama magasztos működésében , melly a’ rosznak magvából is, vég- hetlen bölcsesége ’s jóságával üdvös gyümölcsöket termeszt. Az eretnekség és szakadások vég- enyészettel fenyegették az épen csak akkor keletkező egyházat; mert miként nincs társulatnak nagyobb és ártalmasb ellensége a’ belvillongás- és szakadásnál: úgy ez magát a’ kereszténység’ éltető nedvét támadta meí?, t. i. a’ hitnek szentsé- gét. ’S ez annál veszélyesebb volt, minél kegyetlenebb üldözések támadtak kívülről ellene. De épen e’ kettős próbatűz lön másrészről isteni eredetének legfényesb tanúsága; mivel emberi intézmény- ’s társulatnak ennyi kül- és belellensé- get legyőzni lehetetlen volt. Csak isteni erő tarthatta tehát fen egyházunkat ennyi kül és bel megtámadások’ daczára.

Az első eretnekség’ sorsáról elmélkedve, ova- tosbakká ’s figyelmetesebbekké tétetünk, mi veszélyes az emberi agyszülte rendszerek ’s okoskodások’ nvomán eltérni az örök bölcseség’ életi9*