Körmöczy Imre: A keresztény hit 's egyház' történeti kifejlése 1. 2. kötet (Pest, 1845) - 680a
115 tek Dodvellel többen a’ keresztény egyházat e szent ékességeitől megfosztani; mert hogy nevük keveseknek jegyeztetett föl, épen az volt oka, hogy a számitatlanokat meg nem nevezhetvén, csak néhány kitimőbbeknek Írhatták fel neveiket. Az elitélés maga igen röviden végeztetett: a’ bevád- lott a biró által megkérdeztetvén nevéről, ’s hogy keresztény lenne-e? a’ bevallás után a hamis istenek’ imádására ’s a’ keresztény hit’ megtagadására biróilag felszóliItatott. Kik hitükben állhatatosak maradtak, kinpadra Ítéltetvén, kivégeztettek, noha legtöbbnyire hosszú kínzások után. ’S igy igen természetes, hogy a’ számtalan elhullott áldozatot az üldözés’ nehéz szakában mind följegyezni nem lehetett. — A’ vértanúk iránt az első hívek különös tisztelettel viseltettek, sírjaik felett virasztottak, szent beszédet tartván, melly- ben őket, mint a’ hit’ dicső bajnokait, példányképül álliták a’ bivek elé; szent maradványaikat, avagy elszaggatott tagjaikat szent ereklyeként megőrzötték, ’s igy a’ szent ereklyék’ — relitjuink — tisztelete az egyházzal egykorúnak ismertetik. A’ szent vértanúknak utolsó intéseiket, tettei- és mondásaikat a’ hívek részint szent hagyomány által fentartották, részint, mennyire az idő’ mos- tohasága engedte, írásba foglalták, ’s igy támadtak a’ vértanúk’ történetei, mellyeket habár 8*
