Körmöczy Imre: A keresztény hit 's egyház' történeti kifejlése 1. 2. kötet (Pest, 1845) - 680a

94

lönféle szin és ürügy alatt megölette, senki életéről biztos nem volt; nem-, kor- és rangkülönbség nélkül halálra vitettek, ’s a’ férjtől megfosztott nő-, vagy szüléit vesztett magzatnak kö- nyeket hullatni szabad nem volt, mert a’ részvét ’s fájdalom’ nyilvánítása — Tacitus' bizonysága szerint — az elporlott férj vagy szülő felett, halállal fenyitetett. Levetkezve szemérmét, egész az undorodásig merült botrányos bujál- kodásba. Még a’ templom’ küszöbét sem kímélte, ’s Rubria vesztaszüzet durva erőszakkal megfertőzte, mint irja Suetonius. E’ császár ennyi aljasság mellett, a’ dicsőségvágytól annyira elragadtatott, hogy magát az ős Rómát hamuvá por- lasztotta. T. i. a’ közvélemény szerint nevéről kívánván Rómát nevezni, tüzet gyujtatott, hogy igy hamvaiból pompásban folépittetvén, az elégett város tőle Neropolismk neveztetnék. Ö ugyan eltávozott Antiumba, ’s magas toronyból nézte örömmel az emésztő lángok’ borzasztón gyönyörű fellobbanásait. Csak később jött vissza, de a nép’ köz hiedelme Afroban kereste nyomorának szerzőjét. 0 e’ gyanút minden áron elhárítandó, nagy áldozatokkal sietett a’ nép’ segítségére; gabonát, eleséget, pénzt ’s a’ mit adhatott, bőkezűen nyújtott. De azért a’ nép’ kebléből ki nem vehette az őt terhelő gyanút, sem pazar kézzel