Nicole, Pierre: Hitbéli 's erkölcsi oktatások az Ur imádságáról, Angyali Üdvözletről szent mise' áldozatjáról és az Anyaszentegyháznak egyébnemű imádságairól (Weszprém, 1815)-541
Az igasságnak nem ismerése , gyakorta az Isteni titkokban , a’ Krisztus Jézus’ tanításában való tudatlanságot vonza maga után, szükségképpen mindazonáltal ez amabból nem származik . mert Isten , a’ ki önn’ magában kész embert a’ hit’ szentséges titkainak ismeretére vezetni , mellyek az id- vességre szükségesek , némelly emberektől csak gonoszságok miatt vonnya meg azoknak tudománnyát, mellyekkel a’természet’ törvénnyé ellen , az első tudatlanságból vétkeznek , melly közvetetlen, egyenessen a’ szívnek megromlottságából , ’s a’ teremtmények’ szerelméből származik. K. A’ testi kívánságot, mellyet te e’ kérés második tárgyának állíttasz , lehetetlen lévén ez életben egészen kiirtani,, miképpen kérhetni Istent, hogy attól szabadítson ? F, Ám bátor nem reménylyük, hogy attól egészen megszabadúllyunk ez életben; meg nem szűnünk mindazáltal azért könyörögni Istennek , mert az ö hatalmában áll , azt már ez életben elkezdeni rontani , ’s fo13° ) # gyász-