Lányi Károly: Magyar catholicus clerus érdemeinek történet-igazolta emléke. Első korszak: Árpádok és vegyes házi királyok alatt. 1000-1526. Második korszak: Protestáns mozlim hittévesztés kora, Austria Házi királyok alatt. 1526-1848 (Posony, 1848) - 51.937

148 nak: őt tehát György szepesi gróffal (a vajda testvérével) a sereg fővezéréül nevezi, noha e hadvezér nevezést, kivált a szerzetesét mind­nyájan nem helyeselték; némellyek boszonkodtak is : azonban tapasz­taltatok , mikép azután mind valamennyien engedelmeskedtek nekik. Tomory aztán a király akaratáról, miszerint a hadvezérséget elfo­gadja értesülve, soká (diu multumque reluctatus) és nagyon ellentusa- kodott; majd szerzeti fogadalmait, majd tapasztalatlanságát s erejének illy hivatal viselésére elégtelenségét hozván okul;“ a nádort, a vaj­dát, Perényi Györgyöt (helyesben Gábort) és többeket említe, mint a hadvezérségre képesbeket „illy háborút ő még soha sem látott s a terhet el nem vállalja, ha fejét vétetné is a király:“-------TTgy be­szélt Zapolyay György is, kényszerítve pedig az elvállalásra Tomory t kérte vezértársul, de csak addig, mig a vajda megérkezik, kiFrangepáni Kristóffal és Tomoryval úgyis régóta főve- zérségre ki volt tűzve; Salmi Miklós gyöngélkedő egészségét veté okul stb. '). A csata, mellybe illy előkészülettel bocsátkozott a szerencsétlen nemzet, a Mohács mezei mészárlat vala. Folyamát, valamint a vereségnek — az elhirtelenkedés s kétségbeesés csigázta idétlen harczvágytól 2), s egyéb készületlenségtöl elnézve — közvetlen okait egy magas rendű, embereit s viszonyaikat ismerő kortárs Frangepáni Kristóf, zeng, Yeglia és Modrus grófja, 1526-ki sz. Mihály hó 1-én Zágrábba érkezve és a király vesztéről még mitsem tudván igy rajzolja (Jozefich Ferencz zengi püspökhöz Sz. Mi­hály hó 5-kén glagol hetükkel saját kézzel irt horvát levelében): ,,Mult szombaton 450 lovassal Zágrábba jöttünk. Isten bizonyságunk: előbb nem indulhattunk. Itt lévén már másnap egy, majd más, majd harma­dik ember jött s azt mondta, hogy a Török megverte a királyi fólséget. Ugyanaz nap érkezvén a harczból sógrotok Kobarics György, azt állí­totta, hogy ő Fölsége a Dunán át elszaladt; miért mi hálát adunk Istennek s nem kívánnánk élni ha ez máskép volna. Miután azonban ő Felsége megmenekült, azt hiszszük, e csapás hasznos volt, — mert ha a magyarok a török császáron diadalmaskodnak , ki élhetne tovább alattok , ki maradhatna meg köztök s lenne-e határa kévé ly- ségük nek? Ha mi idejében megérkezhetünk a harczba , mi valánk az elsők, kik azon rósz rend miatt, melly, mint halljuk, sere­günkben uralkodott, elvesztünk volna az ütközetben. Halljuk, hogy mindenki kapitány volt, s ugyancsak ügyetlen — rendetlenül rohantak a harcznak. De ez megtanítja őket, miszerint jövendőre sze­líd eb bek s kapitányaiknak engedelmesbek legyenek ') llrodarich Hist. Katonánál 19, G70 s köv. a) .,Mirus et incredibilis ac fatalis pene quidam militum ardor ac certa et indubitata in omnium fere animis victoriae spes“ Brodarich cancellár Katonánál 19, 680 s köv.

Next

/
Oldalképek
Tartalom