Lányi Károly: Magyar catholicus clerus érdemeinek történet-igazolta emléke. Első korszak: Árpádok és vegyes házi királyok alatt. 1000-1526. Második korszak: Protestáns mozlim hittévesztés kora, Austria Házi királyok alatt. 1526-1848 (Posony, 1848) - 51.937
o hajtatlak az elkülönzött akolba. Igazzal és biztosan írhatta a Magyar- országnak minden ere ütését, minden porczikáját ismerő Pázmán y: „az is bizonyos, hogy az köz emberek gyakran ingyen nem is értik, miben légyen az ő Ecclesiájoknak az töb gyöleközetekkel-való egyenetlensége. Sőt csak az kérdéseket sem tudgyák mirül légyenek, nem hogy az ellen- kedő pártoknak bizonyságit, és magok oltalmazásit értenék. Mert, vallyon mennyin vannak az Lutherista és Calvinista kösség közzül, kik tudgyák, micsoda egyenetlenség légyen az mostani uj Tanitók-között; az Fiú Istennek Megtestesüléséről, az Istennek választásárul: az Bűnnek okárúi: az Eredendő vétekről: az Christus Testének méltóságárul: az Megigazulásrul : és egyéb mély dolgoknak kérdeszkedésérül: Próbállya - meg magát, amaz Hit igazgató kofás vagy szurkos orrú műves legény és egy tudós ember előtt fejtegesse meg csak az közbe-vetett kérdéseknek értelmét. Ha pedig csak azt sem ludgya micsoda az Kérdés, mint mérheti-öszve az sz. írásnak igazságával?“ *) — „Legtöbb sebeit vévé, mint tudjuk, az egyház vagy a lelkészeknek hiányából vagy azoknak, kik fon maradtak, elégtelen műveltségétől a tudomány s kegyeletben (megjegyzé az 1611—ki zsinaton Forgách bibornok); mert gyakorta történik, hogy a catholica plébánia sok évig lelkész nélkül hagyatik, s ez okon a nép aztán keresztségvétel, szent beszéd hallgatása végett stb, vagy a szomszéd nemcatholicushoz folyamodik, vagy, baromkint élni nem akarván, a minden nyomon tenyésző nemcatholicus prédikátorokból fogad lelkészt. És gyakran a catholica egyházban fölszenlelt plébános is mind henye tudatlanság, mind elfajult s romlott erkölcsök miatt a szegény nép leikéiben hűlni hagyja a catholica vallás buzgalmát, miglen hitétől lassudan el nem szakad“ * 2). A honunkban liuszi kovászon kelt reformátiót meggyökerítette a német és szláv nemzetiség; aztán Zápolyay türelmessége, Izabellának vig, könnyű elméje, Férdinand ésMiksa szelíd engedékenysége, a török hódítás, nagyjaink hírvágya, melly az egyházi javak vi- lágiasitásában részesülni remélt. Nem használt ezek ellen , mit Vár day, Zalaházy, Oláh, Bornemisza Pál stb papjaik hitvizsgálata ügyében cselekedtek; sőt „lutheriek mellett a cálvini, socini, visszake- r esz te lő, szombatos zsidó s minden egyébféle tévelygés szabad- szágot nyere“ 3): a catholicus, gúnyos megkülönböztetés végett, pápás vagy pápistának neveztetett. A népnek nem voltak lelkészei; az öregek kihaltéval (török miatt megszűnvén a tanodák), újak nem képez- tethettek: akkor bárm illy külföldi jöttmenteket, ollyanokat is kellet fogadni (valamint a kegvurak s községek fogadtak is), kikről maga Luther megvallá, mikép „többnyire szökött, vagy kicsapott szerzetesek“; a vitteni) ergi, majdnem két ezer, jobbára hittani növendékről mondá: „ha ') Pázmány Kalauz 567. 2) Syn. Tirnav. 1611. cap. 1. 3) Pázmány Kalauz 132 lap
