Lányi Károly: Magyar catholicus clerus érdemeinek történet-igazolta emléke. Első korszak: Árpádok és vegyes házi királyok alatt. 1000-1526. Második korszak: Protestáns mozlim hittévesztés kora, Austria Házi királyok alatt. 1526-1848 (Posony, 1848) - 51.937

ni kezdék s uj hont alapítottak. A honalapitás, a tájékozás Európában, a település s állandó lakvétel korszaka a tizedik századba esik, mit, a hosszú bajjal rakott épület ácskoszorújaul, a christianismus szent keresztjének ormára kiállítása követett. Mert az idegen jövevénynek házául szolgálandó épület határtájokon keletkezett, határán egy nagy, merő keresztény rokonokból álló család lakföldének, melly sövényeibe az izmos vándort fogadni kénytelen, ezt a maga házi szabályai s biztos léte kellékei szerint a család tágjául megszerezni iparkodott. (Ha ebbeli iparkodása a süker koszorúját, mint voltaképen elérte, el nem éri vala, a keresztény család biztos léte fogta megkívánni, miszerint az egykori hun, avar sat. bálványos népek sorsát, a nemzet kiirtását s enyészetét a magyarságra is méresse a Gondviselés.)

Roppant következményű vállalatba bocsátkozott a keresztény egyház, midőn a magyar nemzet keresztelését vette czélba. Mint tiz századon keresztül gyakorolt s mindenkor óriási áldással sükerülő szokása volt, a nemzet vallásával egész gondolkozása, érzése módját meg fogta változtatni; befolyása elől a magyarnak köznapi élete olly kévéssé maradandóit menten, mint nyilvános polgárzati s nemzeti létele; mindenütt változás történendett: de a cserének, mellyet al- kulag az ősi hozomány és uj szerezvény közt teende, a magyarság csak örvendhete, valamint örvendeni szokott, a ki nyers lombokban dús rengeteg homályából kiér a szabad kilátású dombra s a tiszta légkörnek szellemderítő világos kékjében egyiránt láthat is élhet is.

Őseink vallása, minden egyszerűsége s természetessége mellett, nagyon elhanyagolta a szív képezését, el hagyta vadulni az erkölcsöket; kegyetlen szokásokat vont az élet körébe: noha bizonyos, mikép sze- réntul vastag színezetű képben fóstik élőnkbe nyugatnak megrettent emberei beköltözött őseinket. Ha az idegen évirók híreit valóul vesz- szük, őseinkben valamelly vadonnak megszökött, durva, vérszopó állat- csoportjait kellene szemlélnünk, melly vélemény valamint nemzetünk böcsületére piszkos foltot mázol, úgy honi emlékeinkkel, ősi népszerkezet-, szokások-, s vallás vizsgálatából kifolyó észszerű következtetésink- kel merőben ellenkezik. A Dunának édes vize savas vagy é g v é- nyes forrásokból nem serkedhetett, s a hegynek lombos erdeje csak életmüves hántfóldből sarjadozhatott. Emlékezzünk a magyar nemzetforradásra, az első fejedelmi alkura, a pusztaszeri végzésekre, azonfelül eleinknek dal- és zene-kedvelésére, a meghódított vagy harcz- ban fogott népeken mutatott bánásmódjára. Koszorús költőnk jellemzése a magyarokról:

— — — — — „fegyverre kemény nép,

És mellette szerény; engedni vezére szavának Hajló, s állhatatos, mind menni csatába, ha kelle,

Mind nyugovás idején ; elszánt és lelkes amakkor,

Ekkor csillapodást szerető törvényre figyelmes“ —

hiteles emlékeinkből merített- s történeti alapon nyugvónak tekinthető.

2