Tomkaházi Tomka György: Erköltsi tudomány a katona számára (Pest, 1831)-512

u’ szélvész szárnyain vitetve tornyosodnak, — A’ menydörgés fold’ rázó hangja , messziről henipelyeg ált’ a* levegőn; a’ nap gyászba borúi ’s remegve és némán várják a’ mezők a közel pusztulást, a’ zajgó áradást, a’ zuhogó jégesőt, és a* perzselő villámot. El némái az imént víg erdő, sietve fut a’juhász riadt nyájával az akol felé, a’ vad a’ berkek'sűrűibe, a’ mezei lakos kunyhójába rejti-el magát. — De hányszorta rettenetesebben dúl a’ háborii a’ békés virágzó nemzetekben ? Rendetlenség uralkodik a’ városokban , és halotti csendesség a’ mezőkön. — A’ hadi trombita rivallására paist, kardot ragad a’ Katona. Egyszerre szétszakadnak ama szelíd kötelek , melllyek őtet olly sokáig , oily’ barátságosan kötve tárták; mert nyugalmas házát, szépen beplántáltt kertjeit elfelejti; siket a’ jajgató feleség’ és a’ hánykodó kisded’, hideg a’ botra támaszkodva utánna pillantó atya eránt. — Minden kötelei a’ hazafinak széllyel vágynak tépve, de nem miként a' könny’elrnű véli, a’ fenyíték lánczai, vagy a’ betsű- let, és emberiség kötelei is. — így indúl meg az egy testet képező felkészült sereg ; hajh! de igen külömböző kinézésekkel, és kívánságokkal! Gondatlanul siet a’ könny’ elrnü, néma áldozatként elébe végzetinek. Ez Örül, hogy a’ szoros fenyíték alól kifuthatott. Amaz lelkében már kintsekkel rakottan tér vissza. Tele gondokkal, és sóhajtva eszmél egy „másik feleségére , gyermekeire , és ős telkére vissza, de gyakrabban , és valódibban a’ betsűlelre, kötelességre, a’ hazára, és az Istenre. — Kint a’ mezőn nyílik meg hirtelen a’ Katonának szíve, és fejük ki valódi karaklere, mellyek a’ béke napjain tettetés, vagy kénszerités, vagy más okok miatt zárva, és rejtve voltak. Itt tettzik ki, hogy a’ Katonában minden a’ hűségtől , és szeretettől függ ; és hogy az elsőt kényszeríteni, a’másiknak pedig parantsolni nem lehet. Itt ítélheti uug az elöljáró, hogy az eddig való tiszteletet, csupán hivatala, vagy önn’ személye elánt bizonyították c’, és hogy nem